Kiégésmegelőzés, pszichológiai biztonság – HR kérdések jogászoknak
Részletes program és előadók2026. 07. 31. 00:00
Előadás felvételről
Megjelenítés térképenAz előadás felvételről tekinthető meg, az előadó pedig utólag is elérhető kérdés esetén. Vásárlást követően e-mailben küldük meg az előadás elérhetősgét.
Akár kicsi, akár nagyobb ügyvédi irodában dolgozik valaki, akár egy gyakornokkal, akár több beosztottal rendelkezik, a people management kérdések az ügyvédeket, jogászokat sem kerülik el, annak ellenére, hogy ebben a közegben kevesebb hangsúly van erre helyezve, mint a hagyományos multiknál. Pedig már egy beosztott esetén is fontos, hogy jó vezetők legyünk, kollegáink jól érezzék magukat a munkahelyen, ezáltal hosszú távon is lehessen tervezni velük és a munkájukat is produktívan végezzék. Az előadás rávilágít arra, hogy melyek azok a pszichológiai szükségletek, melyek biztosítani tudják hosszú távon a gyümölcsöző és kiegyensúlyozott munkahelyi működést, akár egyszemélyes, akár nagyobb közösségekről beszélünk, és egyénileg is milyen alapfeltételek előzhetik meg a kiégést.
Előadás felvételről
Az előadás felvételről tekinthető meg, az előadó pedig utólag is elérhető kérdés esetén. Vásárlást követően e-mailben küldük meg az előadás elérhetősgét.