ISBN: 978 963 258 704 2
Megjelenés éve: 2026
Formátum: B/5, keménytáblás
Terjedelem (oldalszám): 520
Jogalap nélküli gazdagodás a római jogban
Wolfgang Ernst és Vékás Lajos ünnepi tanulmányával
Szerzők: Benedek FerencBenke JózsefBrósz RóbertWolfgang ErnstPólay ElemérVékás Lajos
Szerkesztő: Benke József
Lektor: Földi András
A kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart, nem csupán főhajtás Benedek Ferenc (1926–2007), Szent-Györgyi Albert- és Széchenyi-díjas egyetemi tanár, nemzetközileg elismert és ma is gyakorta hivatkozott római jogász emléke előtt születése centenáriumán. E kötet egy fájó hiányt is pótol, mert a neves pécsi romanista életművéből éppen egyik legjelentősebb alkotása, a „Jogalap nélküli gazdagodás a római jogban” címmel 1969-ben megvédett kandidátusi értekezésének kiadása hiányzott mindeddig. A kötet az eleddig az MTA Könyvtárában „lappangó” monográfia Benke József által gondozott szövege mellett magában foglalja a téma két nemzetközi szaktekintélye, Wolfgang Ernst (regius professor, Oxfordi Egyetem) és Vékás Lajos (emeritus professor, ELTE, az MTA rendes tagja) ünnepi tanulmányát, Benke Józseftől a Jubiláns gazdagon illusztrált életrajzát, valamint egy sokszínű Függeléket, amely egyebek mellett az egykori értekezés opponenseinek (Brósz Róbert és Pólay Elemér) bírálatát, a Szerző azokra adott válaszát és egy témába vágó tanulmányát, nemkülönben a monográfia német nyelvű összefoglalóját tartalmazza. A különleges ünnepi kötet változatos építőköveit Benke József gondos szerkesztői munkája fogja össze harmonikus egésszé.
Földi András
A kötet megjelenését támogatta:

a Magyar Tudományos Akadémia a 2025. évi könyvkiadási pályázat keretében (11/1/2025/KFB iksz.)
magánjogtörténetrómai jog
- Teljes ár: 10 000 Ft
- ORAC törzsvásárlóknak: 10%
- Diákkedvezmény: 15%
Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?