ORAC Kiadó

Jogtudományi Közlöny, 2020/3., 138-140. o.


1. 80. születésnapján illő módon „ad honorem” kötettel szerettük volna köszönteni – az élő ünneplése helyett mára csak az eltávozott barátra, a kollégára, a mesterre való emlékezés lehetősége maradt. Emlékezni pedig van mire: Sárközy Tamás közel hatvanéves szakmai munkássága során nemcsak jogtudósként, könyvek, tanulmányok százainak szerzőjeként vált ismertté és elismertté, de tudományszervezőként, a jogi közélet fáradhatatlan szereplőjeként, népszerű és ünnepelt tanárként, kodifikátorként, több kormány tagjaként, miniszteri biztosaként, tanácsadójaként is. Nemcsak az első társasági törvény (s a következők) megalkotása fűződik nevéhez, de egy új jogi diszciplína, a gazdasági jog megteremtése, a sportjog, utolsó éveiben pedig a kormányzástan tudomány szintjére emelése is. Korszakokon, politikai rendszereken átívelő munkássága a történelmen magán is nyomot hagyott: a közreműködésével vagy irányítása mellett készült, a gazdasági reform kibontakoztatását segítő, majd a rendszerváltást előkészítő törvények a piacgazdaságba való átmenetet, a kilencvenes évek nagy gazdasági kodifikációi az európai uniós csatlakozást könnyítették meg. Tanárként több egyetemen generációk sorát bűvölte el, egyedülálló elő­adásmódja, végtelen tudása mindenütt a legnépszerűbb előadók egyikévé tette. Szerkesztőként, kutatási programok irányítójaként számtalan fiatal tehetséget indított el a jogtudományi pályán, a Magyar Jogász Egylet elnökeként pedig sok-sok éven át a szakmai közéletben töltött be – nagy-nagy bölcsességgel gyakorolt – irányító szerepet. Munkásságát a nemzetközi tudományos közösség is elismerte és nagyra becsülte: az európai polgári jog legkiválóbb művelői velük egyenrangú félként fogadták soraik közé. Most, hogy elment, a veszteség mindannyiunké – de mindannyiunké életműve is, ami örökségként most nekünk maradt.

 

 

2. Sokszor, sokak számára adott interjút – ifj. Korsós Antal bőrébe bújva egyszer saját magával is készített egy nem meglepő módon egészen kiváló beszélgetést. Szeretett anekdotázni is: baráti körben, tanszéki alkalmakkor sokat mesélt családjáról, a jogász pályára való lépése indokairól, első gyakorlati éveiről, tudományos pályája első lépéseiről. Az közismert volt róla, hogy távoli rokonságban állt Nicolas Sarkozyvel, a Francia Köztársaság egykori elnökével, az azonban már kevésbé, hogy ez a rokonság a közös nemesi ágra vezethető vissza: a francia elnök éppúgy a nagybocsai Sárközyek közül származik, mint a magyar jogászprofesszor, akit 1940-ben Nagybocsai Bocsai Sárközy Tamás Gyula Ottó József néven kereszteltek meg. A család anyai ágon jeles szállodásokkal büszkélkedhetett – anyai nagyapja, Marenich Ottó a Nemzetközi Szállodaszövetség elnöke és 1945-ig a budapesti Ritz Szálloda vezérigazgatója volt –, apai ágon viszont mérnökökkel: ezzel a hagyománnyal tudatosan szakítva, valami egészen mást akarva választotta 1958-ban Sárközy Tamás a jogi pályáját. Az, hogy édesapja az ötvenes évek elején különleges katonai repterek építését irányította, nemcsak a Kossuth-díjat hozta el számára, hanem a családnak is védettséget adott: a legvadabb Rákosi-korszakban is eljártak a vasárnapi szentmisére, a kitelepítésük ügyében érkező ÁVO-sok vezetője pedig a szovjet katonai parancsnokságra „megeresztett” rövid telefon után virágcsokorral a kezében tért vissza, hogy a félreértésért elnézést kérjen…

3. 1958 szeptemberében lett a budapesti jogi kar hallgatója, ahol – az ő szavaival – ebben az időben „nagyon komoly professzorok” tanítottak: a római- és civiljogászok közül Marton Géza, Nizsalovszky Endre, Beck Salamon, a fiatalabb generációból Eörsi és Világhy voltak rá erős hatással. Eörsi és Világhy, a két eltérő habitusú, ám egyformán nagy tudású professzor egymást váltva „vitték” a polgári jog évfolyamait: Sárközy Tamás „Világihysta” volt, mégis az ezekben az években a kari tudományos diákkört szakmailag vezető Eörsi Gyula „mellé csapódott”, neki köszönhetően kötelezte el magát a jog tudományos igényű művelése mellett. Ahhoz, hogy az egyetemen maradhasson, vagy aspirantúrára jelentkezzen, a pártbizottság ajánlására is szükség lett volna, ehhez pedig minimum párttagságra, amivel Sárközy Tamás sem akkor, sem élete során később soha nem rendelkezett. Bár az egyetem elvégzése után Eörsi azzal bocsátotta el, hogy „fiatalember, fog maga még mellettem dolgozni”, Sárközy szakmai pályáját 1963-ban az Építésügyi Minisztériumban, beosztott előadóként kezdte, s csak 1969-ben nyert felvételt a Jogtudományi Intézet Eörsi Gyula által vezetett Civilisztika osztályára. Ebben nyilván közrejátszott, hogy közben – gyakorló jogászként – elkezdett publikálni is: első, nyomtatásban megjelent tanulmányát az építési szerződések teljesítésével és megszegésével kapcsolatos problémákról a Jogtudományi Közlöny 1965-ben hozta le – ezt 1967–68-ig, sokszor a mechanizmusreform hozta változásokra reagálva, még számos, elsősorban szerződési jogi kérdésekkel foglalkozó munka követte.

4. 1969-től, immár a Jogtudományi Intézet kutatójaként kiemelten az állami vállalatok gazdaságirányítási kérdéseivel, a vállalatok működésével, társulásaival kapcsolatos civiljogi kérdésekkel foglalkozott, s ennek összefüggésében a szocialista tulajdonjog – sokszor a legalapvetőbb elvi alapokig visszanyúló – problémáival. E korai kutatások első, nagy, elméleti igényű szintézisét az indirekt gazdaságirányítás, vállalati árutermelés és a tulajdonjog kérdéseit feldolgozó, 1973-ban megjelent nagymonográfiája adta, mely a források szinte teljes körű áttekintésére, a gazdaságpolitikai és jogi összefüggések kimutatására törekedve a magyar vállalati jog első tudományos igényű megalapozását jelentette. Ezzel párhuzamosan – ugyancsak Sárközy irányítása mellett – zajlottak a szocialista vállalatok működésének problémáit gyakorlati szempontokból áttekintő kutatások is, melyek eredményeit 1974–78 között három vaskos kötetben tették közzé. A reform továbbfejlesztésének szellemében, de még a vállalati önállóság viszonylag szűk keretei között lehetővé vált társulási formák jóval többet jelentettek a kooperációs célú együttműködéseknél: általuk lényegében az 1948 után „tetszhalott állapotba” került magyar társasági/kereskedelmi jog éledt fel (adott körben szó szerint, az 1875-ös Kereskedelmi Törvény újbóli alkalmazásának megengedésével). E társulási jog első, 1972-ben megjelent monografikus feldolgozása is Sárközy nevéhez köthető. A Polgári Törvénykönyv átfogó, a mechanizmusreform szellemében való átfogó módosítása a hetvenes évek elején kerül a jogalkotás napirendjére: a kor más kiváló jogtudósai mellett – külső szakértőként – Sárközy is részt vett a kodifikációs munkában, csakúgy, mint a szocialista vállalatok működési feltételeit megújító 1977-es vállalati törvény előkészítésében is.

5. Érdeklődése ezekben az években nem csak a szűkebb értelemben vett vállalati, vállalat irányítási, társulási jogra korlátozódott: a gazdaság működésének szinte minden aspektusát vizsgálta. A nemzetközi vonatkozásokat is: Eörsi, mint a KGST jogharmonizációért felelős Állandó Jogi Bizottságának elnöke, őt is delegálta egy munkabizottságba. A magyarországi változások, a gazdasági reform nyomán megújuló jogi környezet a „nyugati” jogtudomány érdeklődését is felkeltette: Sárközy írásai a hetvenes évek derekától már rendszeresen jelentek meg – főként német nyelven – olyan neves jogi folyóiratokban, mint a Rabels vagy az Osteuroparecht. Nemzetközi ismertségét könyvei hazai kiadású, idegen nyelvű fordításai és az általa szerkesztett, külföldön megjelenő kötetek is segítették. Vállalati jogi kutatásainak összegzéseként előbb a gazdaságirányítás és a vállalatok szabályozásának gyakorlati kérdéseire vonatkozó javaslatokat foglalta össze nagy ívű munkában (1979), majd a hamburgi Max-Planck Intézet vendégkutatójaként (ide élete végéig rendszeresen visszajárt) megismert igen gazdag nemzetközi szakirodalmat is feldolgozva fektette le a szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjait (1981) – a hagyományos jogági keretekből kitörve, és már egy más, komplexebb megközelítés, a gazdasági jog irányába tovább lépve. 1972-től, a Közgazdaságtudományi Egyetem docenseként, 1979-től egyetemi tanáraként, majd Csanádi György nyugdíjazása után 1983-tól a Gazdasági jogi tanszék vezetőjeként tanított. Már kezdetektől nem a „klasszikus” polgári jog oktatása volt a feladata, hanem elsősorban a tervgazdasági szakra járó, leendő gazdaságirányítási elit számára az általa megalapozott vállalati-gazdasági jog oktatása: ennek diszciplináris elismerésére, a gazdaságtudományi területen folyó jogi oktatásba történő bevezetésére neki köszönhetően 1985-ben került sor.

6. A szocializmus gazdasági rendszerét ekkoriban hosszabb távon életképtelennek, politikai rendszerét – a szovjet katonai erőre tekintettel – azonban még jó ideig fenntarthatónak gondolta („azt hittem, én még a szocialista rendszerben fogok meghalni”), de az is meggyőződése volt, hogy ez a „fennálló” rendszer javítható, megreformálható, liberalizálható. Jogászként, technokrata szakemberként jó időben került a reformok kényszerét már felismerő, a változások előkészítéséhez szellemi hátteret kereső politikai hatalom látókörébe. Első, nagy, a gazdaságirányítás szintjén megjelenő eredményeit 1984-es vállalati reform sikeres megvalósításában való közreműködésével könyvelhette el, 1987-től pedig, a Minisztertanács Hivatalánál, a Kormány modernizációs irodája vezetőjeként, 1988-tól a Kormány parlamenti titkáraként, deregulációs kormánybiztosként, majd az igazságügyi miniszter helyetteseként pedig – 1990-ig – már jelentős ráhatása volt a jogalkotási folyamatokra. Mindez gazdag publikációs tevékenységgel párosult: 1981–1988, a kisvállalkozási reform és a társasági törvény elfogadása között több mint hetven könyve és tanulmánya jelent meg – utóbbiak közül sok nívós nemzetközi jogi folyóiratban. Az ő irányítása alatt kezdődtek meg a társasági törvény előkészítésének munkálatai: szemben az Igazságügyi Minisztérium álláspontjával, mely alapvetően az 1875-ös kereskedelmi törvény szerinti megoldásokat kívánta volna visszaállítani, a kodifikációs bizottság vezetőjeként Sárközy egy modern, a német társasági jog szabályaira erősen támaszkodó, de a korabeli magyar gazdasági-politikai sajátosságokat messzemenőkig figyelembe vevő kódexet kívánt készíteni – ebben kiváló munkatársak, elméleti és gyakorló jogászok segítségére támaszkodhatott. Ő az, aki már az új törvény talaján a társasági jogot elsőként műveli tudományos igénnyel és szinten: ezzel olyan, új diszciplínát teremt, mely a monista elvet követő, s társaságokra vonatkozó – korábban a Gt.-ben szabályozott – jog­anyag igen jelentős részét a kódex 3. könyvébe integráló új Polgári Törvénykönyv után is megőrizte különállását.

Bár államigazgatási funkciót 1990–2004 között nem töltött be, szakmai tekintélye, hatalmas tudása, igen nagy számban megjelenő könyvei, tanulmányai révén ekkor is mindvégig komoly ráhatással volt a piacgazdaság első generációs jogi szabályozásának alakulására. 1996-ban és 2006-ban ő lett a második és harmadik társasági törvény létrehozására alakított kodifikációs bizottságok vezetője: az ő irányításával ment végbe társasági jogunknak az Unió jogával való összehangolása, modernizációja. Tagja lett az új Polgári Törvénykönyv előkészítésére alakult Kodifikációs Szerkesztő Bizottságnak is: elsődleges kompetenciájába a tulajdonjog kérdései tartoztak. A legtöbbet ebben az időszakban a társasági jog és a privatizáció sokszor más jogterületeket is érintő kérdéseivel foglalkozott, de már 1994-ben könyvben foglalta össze a „piacgazdaságot szolgáló modern kormányzásra” vonatkozó elképzeléseit. A kormányzástan kérdéseihez a következő évtizedekben újra és újra visszatért: könyvekben, könyvfejezetekben, tanulmányokban elemezte az egymást követő kormányok teljesítményét, nemcsak arra törekedett, hogy kimutassa „államszervezetünk potenciazavarait”, de megoldási javaslatokat is felvetett – 2004–2007 között pedig, kormányzatátalakítási kormánybiztosként elképzeléseit koherens program formájában foglalta össze. Az egész életében szenvedélyes sportrajongó Sárközy a kilencvenes évek végétől kezd el a sport jogával behatóan foglalkozni: 2000-ben és 2003–2004 között ő vezette a sporttörvények kodifikációs bizottságait, nevéhez fűződtek az első sportjogi kommentárok, de az azóta több egyetemen önálló tantárgyként megjelent sportjog diszciplináris megteremtése is. Nyitott volt az újra, s bár személyes viszonya a modern technológiákhoz felemásnak volt mondható (mobiltelefont csak 2004 után kezdett el használni, de akkor is csak azért, mert kormányzati megbízatásával kötelezően együtt járt), azok jogi szempontból való fontosságát elsőként ismeri fel: az Akadémia Jogtudományi Intézetének égisze alatt ő szervezte meg az információs társadalom jogának első hazai kutatásait, neki köszönhetően jelentek meg a területre vonatkozó első hazai könyvek, tudományos közlemények, s nyert végül az információs társadalom és gazdaság joga tudományos befogadást.

7. 1994–2002 között, a Magyar Jogász Egylet elnökeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai jogi szakmai közélet felvirágoztatásában, szakmai konferenciák, jogásztalálkozók rendezésében, mint ahogy 2010-től haláláig tartó második elnöksége idején is. Az Egylet keretében mindig talált forrást, lehetőséget arra, hogy a fiatal, pályakezdő kollégák számára kutatási támogatást, publikációs lehetőséget biztosítson, eredményeik bemutatására konferenciákat szervezzen. Az általa 1991-ben alapított folyóirat, a Gazdaság és Jog minden értékes tanulmány számára megjelenési lehetőséget biztosított, kiváló kiadói kapcsolatai révén sok szerzőt segített hozzá első könyve megjelenéséhez. Saját tudományos pályafutását a kettőezres évek derekán már bizonyos szempontból lezártnak tekintette: a társasági és konszernjog elméleti megalapozásának igényével készült nagymonográfiája (2001) és a gazdasági civiljog 1945–2005 közötti történetének átfogó feldolgozása (2007) után újabb „nagy célokat” a társasági jog terén már nem tűzött maga elé. Bár természetesen sokat publikált ezt követően is, a társasági jogi szakkérdések, az új Polgári Törvénykönyv hozta újdonságok mellett figyelme elsősorban a kormányzástanra, s egyre inkább a magyar gazdasági jog történeti fejlődésének kutatására irányult. Ő irányította az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Jogász Egylet szervezésében zajló, a Polgári Törvénykönyv kodifikációinak történetével foglalkozó többéves kutatást, melynek eredményeit Vékás Lajossal együtt részben a dokumentumokból készült válogatást tartalmazó könyvsorozat, részben tanulmánykötetek formájában adták közre. Ünnepi megemlékezéseket szervezett, emlékkönyveket jelentetett meg az elmúlt évtizedek nagy magyar civiljogtudósai – Világhy Miklós, örök „Főnöke”, Eörsi Gyula, egykori tanszékvezetője, Csanádi György, s az általa mindig nagyra tartott „parasztzseni”, Sárándi Imre – tiszteletére, emlékkonferenciát a gazdasági reform és az első magyar Polgári Törvénykönyv születésének 60. évfordulója alkalmából.

8. Mindeközben fáradhatatlanul tanított tovább: 2000–2011 között a BME GTK Vállalati, majd Üzleti jogi tanszéke vezetőjeként, majd ugyanott Professor Emeritusként. 2019-től az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetében üzleti jogot és kormányzástant adott elő. A tanítást – amit mesterfokon művelt, egyedülálló stílusával, szellemességével, végtelen tudásával generációk számára avatta feledhetetlen élménnyé – életmódnak, hivatásnak tekintette, s talán ez volt az, amit legkomolyabban vett a világon: mikor 2018-ban épp az egyik óra előtt baleset érte, két tanítványa segítségével még eljutott a katedrához, az aktuális órát is megtartotta – később derült ki, hogy az esés következtében több, súlyos törés is érte. Állta a fájdalmakat, lassan felgyógyult sérüléseiből, de ereje fogyott, s ezt ő is tudta. Azt tervezte, 2020 tavaszán bejelenti majd a Jogászegylet elnöki tisztéről való lemondását, visszavonul – utolsó éveit már magának szenteli. Ezt már nem érhette meg, mint ahogy sok, még dédelgetett terve, már a kiadóknál lévő munkája megjelenését sem. A rendszerváltó jogászgeneráció talán legnagyobb hatású alakja, az 1945 utáni magyar polgári jog nemzetközileg is ismert és elismert tudósa, a magyar gazdasági jog „kitalálója”, első és mindvégig legkiválóbb művelője eltávozott – az űr utána hatalmas, de hatalmas az életmű is, amit maga után hagyott. Köszönünk mindent, Professzor Úr – Isten veled, Főnök!

 

A szerző egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaságtudományi Intézet (Budapest)

A megemlékezés a Jogtudományi Közlönyben jelent meg (2020/3., 138-140. o.)