Alkotmányos alapok
Második, átdolgozott kiadás
Szerzők: Lápossy AttilaPozsár-Szentmiklósy ZoltánSomody BernadetteVissy Beatrix
Szerkesztők: Pozsár-Szentmiklósy ZoltánSomody Bernadette
Lektor: Dezső Márta
Az Alkotmányos alapok elsősorban azok számára íródott, akik a felsőoktatásban, de nem jogtudományi képzés keretében tanulnak alkotmánytani, alkotmányjogi ismereteket. Feldolgozza a 2011-ben elfogadott Alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos és egyéb alkotmányjogi törvények legfőbb rendelkezéseit, a 2015 őszén hatályos szabályok szerint aktualizálva. Elsődleges célja ugyanakkor az, hogy az – alkotmányszövegektől függetlenül érvényes – alkotmányos alapelvekről, értékekről és alapintézményekről nyújtson áttekintő képet. Ennek megfelelően az alapelvek és -intézmények keretében, azokhoz kapcsolódóan mutatja be a hatályos magyar alkotmányjog legfontosabb szabályait.
Az alkotmányos alapokat a szerzők áttekinthető, jól rendszerezett és strukturált módon tárják az olvasók elé, akik ezáltal egy könnyen feldolgozható és elsajátítható alkotmánytani rendszerrel ismerkedhetnek meg. Ez szilárd alapot jelenthet további, elméleti, összehasonlító és tételes jogi vagy akár gyakorlati ismeretek megszerzéséhez, de a könyvet így haszonnal forgathatják mindazok is, akik érdeklődnek az alkotmányos alapelvek és alapintézmények iránt.
alkotmányjogtankönyv
- Teljes ár: 5 300 Ft
- ORAC törzsvásárlóknak: 10%
- Diákkedvezmény: 15%
- JogTudor program kedvezmény: 25%