A Kúria és elnökei II.
Bibliotheca Curiae sorozat
Szerzők: Bódiné Beliznai KingaKahler FrigyesMikó ZsuzsannaZinner Tibor
Szerkesztő: Bódiné Beliznai Kinga
„Jó bíró csak sokat tapasztalt, bölcs észjárású, embertársai sorsát szívén viselő, derült kedélyű, becsületes, erkölcsös, jó ember lehet. A jogi tudás magasabb mértéke nem pótolja a bíróban nélkülözhetetlen emberi jellemvonások egyikének vagy másikának a hiányát.” – vélekedett Juhász Andor a Kúria 150 éve született egykori elnöke.
A Kúria és a Magyar Nemzeti Levéltár „Életutak – pályaképek” konferenciasorozatának 2014. októberi tanácskozása a XX. század első felében működött legfőbb bírák életútját, bírói pályáját, valamint a Legfelsőbb Bíróság 1953 és 1958 közötti politikai átalakításának hátterét dolgozta fel.
A kúriai és legfelsőbb bírósági elnökökről szóló második tanulmánykötet Juhász Andor, Töreky Géza, Molnár Erik és Domokos József életét és ítélkező tevékenységének fontos állomásait követi nyomon, valamint a XX. század igazságszolgáltatásának történetéből, a tárgyalótermekben lezajlott eljárásokból mutat be követendő és elrettentő példákat egyaránt.
Tartalom:
- Előszó (Darák Péter, a Kúria elnöke)- Bódiné Beliznai Kinga: 150 éve született Juhász Andor
- Zinner Tibor: Dr. Töreky Géza, a mindenkori hatalom őre?
- Kahler Frigyes–Zinner Tibor: Homo homini lupus – avagy a koncepciós ítélkezés jogállami álarcban
- Mikó Zsuzsanna: A Legfelsőbb Bíróság politikai átalakítása (1953–1958)
KúriaBibliotheca Curiae sorozat
- Teljes ár: 5 000 Ft
- ORAC törzsvásárlóknak: 10%
- Diákkedvezmény: 15%
- JogTudor program kedvezmény: 25%
Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?