ORAC Kiadó
Örök kérdések és bizonytalan válaszok az ezredforduló évtizedeinek büntetőjogi világából

ISBN: 978 963 258 492 8

Megjelenés éve: 2020

Formátum: B/5

Terjedelem (oldalszám): 627

könyv

Örök kérdések és bizonytalan válaszok az ezredforduló évtizedeinek büntetőjogi világából

Válogatott írások

Szerző: Tóth Mihály

Tóth Mihály professzor, az MTA doktora, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, a Magyar Jog című folyóirat főszerkesztője több évtizedes ügyészi pályáját cserélte fel az egyetemi katedrára.

E gyűjteményes kötet csaknem negyven év részben még gyakorló jogászként írt tanulmányaiból, előadásaiból válogat. Az összeállítás – ahogy a szerző fogalmaz – egyben sajátos korrajz is az ezredforduló évtizedeinek büntetőjogi törekvéseiről, teljesült, életben tartott és meghiúsult várakozásairól. A kritikus és pragmatikus szemléletű írásokból megismerhetők a szervezett bűnözés, a terrorizmus elleni küzdelem vagy a testületi felelősség szabályozásának első kísérletei, képet kaphatunk egyes eljárási intézmények helykereséséről, az anyagi és eljárásjogi kodifikáció elhúzódó vitáról. Válogatási szempont volt azonban az is, hogy a szemelvények a tudományos nehézkességet szándékoltan mellőző, olvasmányos formában ma is aktuális, hasznos ismereteket nyújtsanak leendő és gyakorló jogászok számára.

Könyvszalon nagydíj

A könyv 2021-ben az Első Magyar Jogi Könyvszalon nagydíját kapta az „Elméleti jogászoknak szóló legjobb jogtudományi szakkönyv” kategóriában.

monográfiasorozat
  • Teljes ár: 7 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése