ORAC Kiadó
A bírósági közvetítésről - Mindenkinek

ISBN: 978 963 258 298 6

Megjelenés éve: 2016

Formátum: A/5

Terjedelem (oldalszám): 256

könyv

A bírósági közvetítésről - Mindenkinek

Kézikönyv a jogviták békés rendezéséhez

Szerzők: Éliás EszterGyengéné Nagy MártaJeles JuditKiss KárolyKőrös AndrásKrémer András

Szerkesztők: Gyengéné Nagy MártaKőrös András

Vajon ki ne szeretné, ha házastársával, üzleti partnerével vagy éppen szomszédjával felmerült vitája békésen rendeződnék? Hiszen a jövőben is szót kell érteniük egymással a gyermeknevelésben, a szerződéses kapcsolatban, illetve a békés egymás mellett élés során. Az élet minden területén adódhat olyan helyzet, amely az érintett felek között – akarva, akaratlanul – konfliktushoz vezet. És ha a felek viszonya már úgy elmérgesedett, hogy perben állnak? Akkor sem reménytelen a jogvita mindenki számára kielégítő megoldása, mégpedig saját erejükből, főleg, ha megfelelő szabályok és szakemberek terelik őket a megegyezés irányába. Ezt a célt szolgálja a bírósági közvetítés, amely hazánkban 2012-ben tűnt fel az alternatív vitarendezés palettáján, az addig csupán „civil” megoldásként létező mediáció új lehetőségeként.

Bírósági ügy és közvetítés – látszólag egymásnak ellentmondó fogalmak. 2012 és 2014 között egy bírákból, ügyvédből, szakreferensből, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező mediátor oktatóból álló munkacsoport működött annak érdekében, hogy ezt a vélt ellentétet feloldja és elősegítse a bírósági közvetítés elterjedését: jogszabály tervezetet készítsen elő, kialakítsa a képzés metódusát, a közvetítés ügyvitelét a bíróságon belül, segítséget nyújtson a helyes gyakorlat megindulásához; megteremtve a jogintézmény alapjait Magyarországon.

E könyv szerzői a munkacsoport tagjai közül kerülnek ki. A mű több éves tevékenységük és tapasztalataik összefoglalója, azok továbbgondolt változata, amellyel jól kezelhető kézikönyv formájában is segítséget szeretnének nyújtani a bírósági vezetőknek, közvetítőknek, bíráknak, ügyvédeknek és nem utolsó sorban maguknak a jogvitában álló feleknek a mediáció megismeréséhez, igénybe vételének lehetőségeihez, gyakorlati alkalmazásához. Ennek érdekében bemutatják a mediációt történetiségében és valamennyi perbeli szereplő oldaláról, részletesen elemzik a bíró, az ügyvéd, a koordinátor és a közvetítő tevékenységét, munkájuk szervezeti keretrendszerét, megismertetnek a bírósági közvetítés olyan speciális területeivel, mint a határon átnyúló családjogi ügyekben alkalmazható, valamint az új Polgári Törvénykönyv által meghonosított „kötelező” közvetítés. A könyv gyakorlati használhatóságát jelentősen emeli, hogy „első segítséget” nyújtó mellékleteket, iratmintákat is tartalmaz és függelékként közli az alkalmazandó legfontosabb jogszabályokat. Lapjait a szerzők nem tekintik lezártnak: azokat írhatják tovább, akik ezt a nehéz műfajt a gyakorlatban művelik, illetve akiket a bennük foglaltak gondolkodásra serkentenek.

családi jog
  • Akciós ár: 2 450 Ft
  • Teljes ár: 4 900 Ft

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése