ORAC Kiadó
Polgári eljárásjog I-II.

ISBN: 978-963-8213-08-6

Formátum: A/5

kapcsos kommentár

Polgári eljárásjog I-II.

Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás

Szerzők: Bartal GézaBöszörményiné Kovács KatalinCseh AttilaDöme AttilaFarkas AttilaGelencsér DánielHajdu EditHarter MáriaHavasi PéterJójárt EszterKiss GáborKövesné Kósa ZsuzsannaMakai KatalinMészárosné Szabó ZsuzsannaMuzsalyi RóbertNyírőné Kiss IldikóOrosz ÁrpádOsztovits AndrásPetrik FerencPuskás PéterSalamonné Piltz JuditSimonné Gombos KatalinSoltész IlonaTallián BlankaTamáné Nagy ErzsébetTörök JuditVarga EditZumbók Péter

Szerkesztő: Petrik Ferenc

A szerkesztő munkatársa: Gelencsér Dániel

A Kúria munkatársai – kúriai tanácselnökök, bírák és főtanácsadók – az új polgári perrendtartási törvény elfogadása kapcsán egy „bírói kommentár” megírására vállalkoztak. A kommentár készítésekor azt a kettős feladatot tűzték ki, hogy egyfelől elemezzék, hogy a régi Pp.-hez tartozó bírói gyakorlat mennyiben alkalmazható az új Pp. hatálya alatt indult eljárásokban is, másfelől megvilágítsák azt, hogy az új Pp. meglehetősen bonyolult rendszerében az egyes rendelkezések miként függenek össze egymással és a kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseivel.

A „bírói kommentár” szerzői – köztük a Kúria Polgári Kollégiumában a polgári eljárásjogi terület szakmai vezetője – tehát nem a Pp. új jogintézményeinek részletező, az elméleti hátteret is összefoglaló bemutatását vállalják. Amit vállalnak, az alcímből is következően az, hogy a joggyakorlat által formált „élő” polgári eljárásjogról nyújtanak útmutatást.

A kommentár jelenlegi (3.) kiadásának 5. pótlása 2022. június 8-án jelent meg. A kommentár előző aktualizálása óta a Pp., illetve a kapcsolódó jogszabályok kismértékben módosultak, ezzel együtt viszonylag nagy számban születtek az új perrendi szabályokat értelmező felsőbb bírósági döntések, iránymutatások. E pótlapcsomag – a korábban is követett gyakorlatközpontú szemléletmódot megtartva – elsősorban a bírói gyakorlat széles körű bemutatására koncentrál, a szükséges mértékben kitérve az időközben bekövetkezett jogszabályi változásokra, legújabb jogirodalmi fejleményekre, nemzetközi és uniós jogi tendenciákra is.

Kiemelést érdemel a Kúria legújabb elvi iránymutatásainak, különösen kollégiumi véleményének, jogegységi panasz eljárásban megszülető döntéseinek a megjelenésüket követő gyors és időszerű szövegbe emelése, például a perújításról vagy a felülvizsgálatról szóló fejezetekben. Természetesen a szerzők a Pp. teljes szövegéhez kapcsolódóan igyekeztek megjeleníteni a mértékadó bírói döntéseket, egyéb fejleményeket.

A mindennapi jogalkalmazás segítése céljából néhány helyen a kommentár kiegészült a korábbiakhoz képest részletesebb, mélyrehatóbb elemzésekkel, esetenként új alcímekkel is. E körben említhető meg például a Kilencedik Részhez kapcsolódóan a határon átnyúló kézbesítéssel, illetve bizonyításfelvétellel kapcsolatos joganyag részletező bemutatása. A már meglévő magyarázatok több helyen kibővültek az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfrissebb döntéseivel is.

Tájékoztatjuk Önt, hogy a kapcsos szerkezetű kiadványunk megrendelésével egyidejűleg, Ön jogosulttá és részesévé válik a hatályosító szolgáltatásunknak is. A kötet folyamatos hatályosságának fenntartását a Kiadó – a gyakorlati tapasztalatokra és jogszabályi változásokra tekintettel – a változásokat feldolgozó pótlapok kiadásával kívánja biztosítani, amelyek mindaddig megküldésre kerülnek az Ön részére, amíg írásban, kifejezetten ezzel ellentétes tartalmú nyilatkozat nem érkezik a Kiadóhoz. A pótlapok idei ára: 38 Ft / oldal.

Amennyiben ezen szolgáltatásunkra nem tart igényt, kérjük ezt, akár a megrendelésével egyidejűleg, akár a későbbiek folyamán bármikor írásban email, fax vagy postai levél útján szíveskedjen Kiadónk - honlapon közvetlenül elérhető ügyfélszolgálat elérhetőségein - felé jelezni.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben a jogszabályváltozás oly mértékű, hogy a hatályosítás a pótlapok kiküldésével nem biztosítható, a Kiadó nem köteles további pótlapok küldésére. Ebben az esetben a Kiadó a pótlapok küldését megszünteti.

Felhívjuk szíves figyelmét arra is, hogy olyan esetben, amikor a Megrendelői érdeklődés megszűnik vagy jelentős mértékben lecsökken a kiadvánnyal és a pótlapokkal kapcsolatban, a Kiadó fenntartja magának a jogot arra, hogy beszüntesse a pótlapok kiadását és küldését.

A Kiadó tájékoztatást ad a honlapján azokról a kapcsos kiadványokról, amelyek esetében a pótlapok küldését beszüntette.

új Pp.
  • Teljes ár: 28 000 Ft
  • Bankkártyás kedvezmény: 5%
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%