Dr. Tahin Szabolcs: Korlátozott precedensrendszer – alulnézetből

Magyar Jog, 2020/5., 266-275 o.

Elindult a Precedenskereső a Jogkódexen!

Bevezetés

Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) indokolása a hazai jogrendet a „korlátozott precedensrendszerbe” sorolta. A hagyományosan kontinentálisnak vélt jogrendünk átkeresztelése azonban számos olyan kérdést vet fel, amelyek megválaszolása a jogalkalmazókban, de a felekben is egyfajta „habituális” bizonytalanságot válthat ki. Vajon összeegyeztethető-e a hazai jogszemlélettel a precedensrendszer? Mennyire legyünk ezután angolszászok és mennyire maradjunk kontinentális jogalkalmazók? Indokolt-e az olyan jogegységesítési eszközök elhagyása, amelyek korábban jól működtek? Alkalmas-e a jelenlegi infrastruktúra a bevezetett precedensrendszer kiszolgálására?  

A Törvénynek a Bszi.-t és a Pp.-t módosító rendelkezéseit 2020. április 1-től már alkalmaznunk kell. A napi gyakorlatainkat tehát a korlátozott precedensrendszerben kell továbbgondolni. Az itt olvasható tanulmány kérdésfeltevései és válaszai egy, a napi gyakorlatokból felnéző járásbírósági bírótól származnak. Indokoltnak láttam ugyanis, hogy a Magyar Jog folyóirat 2020/2-3. számában eddig közzétett három tanulmány^[1] mellett egyes „alulnézeti” kérdésekre is megpróbáljak választ keresni.

1. A precedensrendszer és az „élő jog” doktrína

Az, hogy a jogalkotó a hazai jogrendet a „korlátozott precedensrendszerbe” sorolta, egyfelől a bírói jogértelmezés szerepének további felértékelődését, másfelől annak felismerését mutatja, hogy a jog kiszámíthatóságát a joggyakorlat (jogértelmezés) egységesítésével is biztosítani kell.

A kontinentális jogrendben is elfogadott az a felismerés, hogy jóllehet erga omnes hatállyal a jogi norma rendelkezik, annak normatív tartalma ténylegesen az inter partes hatályú ítéletek együttesében ölt testet. A hazai jogbölcseletben – a német Fikentscher nyomán – Peschka Vilmos mutatott rá, hogy a jog valójában a bírói határozatokban megjelenő esetnormák összessége, így „[a]z, ami végül is köt, csak az esetnorma.”^[2] E felismerés parafrázisa tűnik fel az Alkotmánybíróság egyik határozatában, amely szerint a jog tartalmát valójában „az ítéletek sora adja meg.”^[3]

A szemlélet eredője az Alkotmánybíróság gyakorlatában a kilencvenes évek elején feltűnő „élő jog dokrtína” volt. Eszerint „[a] jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít,” „[e]zért „»élő jog« alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni.”^[4] A többségi állásponthoz fűzött különvélemény akkor e szemléletet idegennek tartotta a magyar jogrendtől. Kilényi Géza alkotmánybíró azzal érvelt, hogy „[a] jog a Magyar Közlönyben kihirdetett szöveg, az ettől eltérő szemlélet (…) összeegyeztethetetlen országunk jogával, az inkább az angolszász jogrendet jellemzi.”^[5]

A közel három évtizede lezajlott vita egyik tanulsága, hogy már akkor igenlő választ adott arra a kérdésre, hogy a hazai jogrend összeegyeztethető-e a precedensjelleggel. A másik tanulság, hogy az Alkotmánybíróság a normatív jogot nem kizárólag a szövegjoggal, hanem az ahhoz elválaszthatatlanul kötődő értelmezési gyakorlattal azonosította. A jogirodalom is felfigyelt rá, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozataiban nem egyszer előfordult, hogy a bírói gyakorlat az anyagi jogszabály normatív alkatát vette fel, mintegy precedensként viselkedett.^[6] Az Alkotmánybíróság pedig számos határozatában foglalkozott a bírói jog önálló jogforrási jellegével.^[7] Hiszen „[m]ára már a kontinentális jogrendszerekben sem az a kérdés, hogy a rendesbíróságok végeznek-e normaalkotást, hanem az, hogy az ítélkezés során történő normaalkotásuknak milyen korlátai vannak - különös tekintettel az alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségére.”^[8]

Mindezek a felismerések a hazai jogrendet nagyban közelítették az angolszász precedensrendszerhez. Ezért nálunk is kézenfekvővé vált az, hogy a jogbiztonság kérdésének nemcsak a jogi normák, hanem az ahhoz fűződő értelmezési gyakorlat terén is hangsúlyt kell kapnia. Egyáltalán nem tekinthető tehát váratlan fordulatnak, hogy e jogréteg szabályozása az elmúlt két évtizedben immár harmadszor is a jogalkotó látókörébe került.

2. A „puha” és a „formáljogi” precedensrendszerről. Az „élő jog” alakításának centralizálása.

Azt hiszem, a hazai jogrend precedensrendszerekhez történő közeledésével a Magyar Jog 2020/2-3 számában meginduló szakmai párbeszéd egyik résztvevője sem vitatkozna. Varga Zs. András szerint a magyar jogrendszerben már közel negyedszázada volt jelen a Kúria egyedi határozatainak precedenshatása.^[9] Én azonban úgy látom - és ezt a jogirodalom biztosan alátámasztja^[10] -, hogy a felsőbírósági döntések precedenshatása régebb óta jellemzi a magyar jogrendet. A hazai jogrendet precedensrendszerré keresztelő jogi aktus tehát hasonlatos Moliére Jourdan Úrjának felismeréséhez, akit a házitanítója világosított fel arról, hogy már negyven esztendeje prózában beszél. E korábbi időszakot fogom puha precedensrendszernek hívni.

A Törvény hatályba lépését megelőző hazai precedensszemlélet leginkább Bencze Mátyás által leírt jellemzőkkel bírt, aki szerint az eseti döntések (nála: esetnormák) működése a magyar jogéletben hasonlatos volt a tudományos paradigmák működéséhez.^[11] A bírói jog, akár a tudományos tudás, olyan konszenzuális háttér-tudás volt, amelyet egy speciális értelmezői közösség, részben a bírák alakítottak ki. Aki e közösséghez tartozott, e háttértudást elfogadta, annak a keretei között hozta meg a döntéseit. E tudás (1) elsajátításában és reprodukciójában nagy szerepe volt a szocializációnak (a bíróságra érkező fogalmazók nem légüres térbe érkeznek, hanem eleve a „bírói szokásjoggal” találkoznak, azt sajátítják el), (2) a tekintély fontos szerepet játszott benne (adott esetben a Kúria polgári kollégiuma, a CKOT, is ilyen tekintéllyel rendelkezett), (3) a konszenzus gyakorlati kérdésekre adott válaszként jött létre (a bírák a jogszabályt a jogvita eldöntésére használták), (4) létezett egy hierarchizált értékelési mechanizmus (a bírói szervezetben jogorvoslati és értékelési rendszer működik), amely szintén e közösségi tudást termelte újra.

Ezt a puha precedensrendszert az jellemezte, hogy a kötőerőre vonatkozó formáljogi szabályozás alig volt. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) egyedi határozatainak alsóbb bíróságokra vonatkozó vertikális kötőerejéről jogszabály egyáltalán nem rendelkezett. Csak a jogegységi határozat volt kötelező, a joggyakorlat pedig a második legerősebb jogegységesítő eszközről, az elvi bírósági határozatról (EBH) is azt tartotta, hogy az az alsóbb bíróságra nem kötelező.^[12] A Kúria egyedi határozatának horizontális kötőerejére egy ideig ugyan volt normatív szabályozás, de később az is leszűkült: a Bszi. 2012. január 1-jétől hatályba lépő módosítása szerint a jogegységi eljárásnak csak akkor volt helye, ha Legfelsőbb Bíróság ítélkező tanácsa jogkérdésben az EBH-tól és az EBD-től el kívánt térni. E rendszer jellemzője volt, hogy számos olyan jogegységesítő eszköz volt, ami „illegális” volt ugyan, de tekintélye folytán azt követték a bíróságok. Ilyen volt a kollégiumi vélemény, a CKOT vagy a Kúrián működő tanácsadó testületek állásfoglalásai. Valamennyi közül a legnépszerűbb (legerősebb hatású) a kollégiumi vélemény volt.^[13] A kötőerőre vonatkozó szabályozás hiánya azonban nem feltétlenül eredményezte, hogy a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) eseti döntéseit az alsóbb bíróságok ne követték volna. A bírói jog részét képező egyedi határozatok precedenshatását az informális attitűdök, törvényszerűségek kényszerítették ki. Ződi Zsolt e mechanizmust „a tényleges követettség szociológiai tényében” látta.^[14]

Valójában a Törvény ezt a puha precedensrendszert „regulázta” meg. Célkitűzése a jogértelmezés egységességének, az élő jog alakításának centralizálása irányult. Egyfelől a jogegységesítést a Kúria monopóliumává tette, kimondva, hogy precedenshatása kizárólag a Kúria egyedi határozatainak van (meghagyva a jogegységi határozat intézményét is). Másfelől megtiltotta az ítélkezési tevékenységen kívül eső, testületi típusú jogegységesítő eszközök közzétételét, ami a Kúrián kívüli kollégiumi véleményt, a civilisztikai kollégiumvezetők országos tanácskozásainak (CKOT) és a Kúrián működő tanácsadó testületeknek (KT) az állásfoglalásait érintette, emellett megszüntette a régi Bszi. 31. § (1) bekezdése szerinti közzétételi tanács döntése alapján közzétett EBH-t és EBD-t.

Azt kár volna vitatni, hogy a felsőbíróságok egyedi határozataihoz fűződő, az angolszász és a kontinentális jogrendben is bevált stare decisis elve jól biztosítja az élő jog kiszámíthatóságát, így a jogbiztonságot. Tekintve, hogy az eddigi jogegységesítő eszközök több szólamban, szinten és csatornán, gyakran informális formában, egymással párhuzamosan működtek, egyet kell érteni Varga Zs. András érvelésével, amely szerint a Kúria ítéleteinek precedenshatása nem érvényesült ellenőrizhetően.^[15] A jogegységesítő eszközök és törekvések egységesítésének (egyszerűsítésének) normatív szabályozása tehát valóban elkerülhetetlen volt.

3. Mit jelent a korlátozott precedensrendszer?

Tudjuk, hogy a jogéletben előforduló fogalmak is interpretív fogalmak. Közös vonásuk, hogy használói egyetértenek abban, hogy ezek fontosak és értékesek, de nem értenek egyet a tartalmukban, vagyis nem értenek egyet abban, hogy e fogalmak mit jelentenek.^[16] Itt is ugyanez a helyzet: a precedensrendszer működését (bevezetését) mindannyian fontosnak tartjuk, de nem tudjuk mit is értünk alatta. A Törvény meglehetősen szűkszavú indokolása szerint a nálunk meghonosított „korlátozott precedensrendszer eredetileg az angolszász jogban jelent meg, de egyre jobban áthatja a kontinentális jogrendszereket is”. Az angolszász jogrendet a precedensrendszer etalonjaként ismerjük, így e megfogalmazás alapján úgy tűnik, mintha a mi rendszerünket is az angolszász jogrend felől kellene megértenünk. Ugyanakkor az indokolás utal a precedensjelleg kontinentális térfoglalására. Az azonban szintén tény, hogy e rendszernek a kontinensen belül is számos változata alakult ki.^[17] Így nem derül ki, hogy a mi rendszerünk valójában mihez képest és miben korlátozott. Jóllehet, ez puszta szemantikai akadékoskodásnak tűnik, de úgy vélem: ha sem a jogalkalmazók, sem a jogkeresők nem tudják, hogy a rendszer mitől lesz korlátozott, a Törvény hatályba lépését követően azt sem fogják látni, hogy mennyiben kell „angolszásznak” lenniük és mennyiben „kontinentálisnak”.

Ezért a korlátozott precedensrendszerre történő áttérés egyfajta „habituális” bizonytalanságot eredményez. A Törvény hatályba léptetése ugyanis nemcsak egyszerű szabálykövetést igényel, hanem a puha precedensrendszerben berögzült habitusaink azonnali, előírásszerű megváltoztatását, az egyik napról a másikra. A habitusok – ahogy arra Pierre Bourdieu szociológus rámutatott – olyan cselekvési és gondolkodási minták, amelyek mélyen bevésődnek az adott cselekvési mező szereplőibe.^[18] A habitusból az is következik, hogy az egyén nem tud vadonatúj magatartást létrehozni, így az újratermelni azokat az objektív struktúrákat, amelyek végső soron létrehozták. Adott esetben a jogalkalmazó bírák és a jogkereső állampolgárok bevésődött habitusa fog új feladatokkal találkozni.

Azt hiszem Osztovits András és Varga Zs. András előzetes vitájából is ez látszik. Osztovits András úgy olvassa a Törvény rendelkezéseit, mintha az az angolszász jogrendet ültetné át a hazai jogrendbe, aminek komoly akadályát látja, erre utal a teahasonlata. Ezzel szemben Varga Zs. András mintha nem fordítana hangsúlyt a hazai adottságokra és a precedensrendszerre való áttérést aggálytalannak tekintené. 

A jog hatékonyságát kutató elméletek központi tétele annak a naiv elképzelésnek a kritikája, hogy egy jogszabály - pusztán azért mert kötelező erejű - automatikusan érvényesülni is fog. A jogról tehát igen leegyszerűsített képet kapunk, ha pusztán szabályok összességeként tekintünk rá, de a jogszabályok címzettjeinek tényleges gyakorlatát figyelmen kívül hagyjuk. Amellett fogok érvelni, hogy a Törvény rendelkezéseinek megvalósulása nem szakítható el az azt befogadó kontextustól. Nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni, hogy a jogalkotói cél mennyire illeszkedik a meglévő adottságokhoz (habitusokhoz, tényleges gyakorlatokhoz, infrastruktúrához) azzal tud-e folyamatosságot teremteni, vagy éppen fordítva: idegen marad a célzott környezetben, így a tőle elvárt hatást nem váltja ki.

4. A CKOT-állásfoglalások hasznáról és káráról

Nemrégiben, amikor a jogegységesítő eszközök közül a kollégiumi állásfoglalásokat éles támadás érte, egy tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek kiiktatása esetén egy üres hely maradhat a jogi diskurzusban.^[19] A Törvény a CKOT állásfoglalásival is ezt teszi, mert a Bszi. új, 27/A. §-a értelmében bírói testület, bírósági vezetők, illetve bírák tanácskozása nevében nem tehető közzé olyan jogértelmezésű célú állásfoglalás, amelynek a meghozatalára a törvény nem ad felhatalmazást.

A hazai jogéletnek egyik adottsága volt, hogy bírákból álló testületek jogértelmező állásfoglásokat fogadtak el, majd tettek közzé. Ide tartoztak a civilisztikai kollégiumvezetők országos tanácskozásai (CKOT) által közzétett állásfoglalások is.  Még tíz éve sincs, hogy egy, az új Bszi. hatályba lépése előtt megjelent tanulmány ezeket az állásfoglalásokat a gyakorlatban jól működő fórumként említette, amelyeknek „tekintélyük van és jól szolgálják a jogegységet”.^[20]

Egy általam elvégzett gyors vizsgálat^[21] eredményei is azt mutatták, hogy a CKOT állásfoglalásaira a bíróságok nemegyszer hivatkoztak és a felek jogi érvelésében is megjelent. E határozatok az állásfoglalásokkal érdemben is foglalkoztak, amiből az következik, hogy azokat a Kúria is a jogértelmezés legitim eszközének tekintette. Érvelésben hivatkozott CKOT-állásfoglalást a jogértelmezésből kifejezetten csak egy Kúriai határozat rekesztett ki, azzal az indokolással, hogy „[a] Bszi. ilyen fórumot nem ismer.”^[22] Ez az érvelés jellegzetesen formalista megfontoláson alapult, mert a CKOT-állásfoglalás erejét az alapján ítélte meg, hogy törvény rendelkezik-e róla. Egy állásfoglalást azonban nem azért kell követni, mert annak kötelező erejét törvény kimondja, hanem azért, mert az meggyőző erejű és ennél fogva tekintélye van. Jellemző, hogy e tekintélyt maga a határozat sem kerülte meg, mert szükségét látta, hogy érdembe kifejtse: azt miért nem fogadta el.

Amellett, hogy a CKOT-állásfoglalásainak volt tekintélye, jelentőségük az utóbbi időben felértékelődött, mert az új szemléletű – ezért sokszor problematikus – eljárásjogi rendelkezések egységes értelmezésére tett ajánlásokat. A CKOT az új Pp. hatályba lépése után gyorsabban adhatott javaslatot az egységes jogértelmezésre, ugyanis az értelmezési kérdések a Kúriára ilyen rövid idő alatt el sem jutottak. Ráadásul e kérdések a Kúriára csak a felülvizsgálati korlátok és a felek felülvizsgálati kedvétől függően juthatnak el.^[23] A Törvény indokolása szerint a korlátozott precedensrendszer előnye, hogy gyors és hatékony. Nem nehéz belátni, hogy ezt a CKOT jogértelmezői eszközei hatékonyabban és gyorsabban tudták ellátni.

Ha az egységes jogértelmezésnek (jogbiztonság) valóban kiemelt szerepet tulajdonítunk, akkor egyáltalán nem evidens az olyan fórumok kiiktatása, amelyek a gyakorlatban ezt a célt szolgálták. A CKOT ajánlások közzétételének megtiltása éppen ezért erősebb igazolást igényel annál, hogy a korábbi funkciójától megfosszuk.

Ahhoz, hogy a CKOT-állásfoglalások jövőbeli sorsát helyesen ítéljük meg, az állásfoglalások jogi diskurzusban elfoglalt helyéből és funkciójából kell kiindulni. Azzal, hogy a CKOT tevékenysége nem ítélkező tevékenység, eddig is mindenki tisztában volt. Ezek jellegüket tekintve a kommentár típusú és nem az ítélkezési típusú szövegekhez álltak közelebb.^[24] A kommentár funkcióval rendelkező szövegek azonban a kontinentális precedensrendszereknek kimondottan immanens részét képezik. Ez így van például Németországban, ahol a jogegység biztosítása kizárólag a döntvényjogon keresztül valósul meg, de a jogtudósok kommentár-tevékenysége komoly aktivitást mutat.^[25] Emellett, és erre már is többen rámutattak, hogy a kontinentális jogi kultúra „kommentárkultúra”, ezért igényünk van a kommentárszövegekre.^[26] Nálunk nem csak a törvények szövegezése, de az alkalmazása is jogdogmatikai fogalmi rendszerezésen nyugszik, ezért a joggyakorlat kisegítésébe is óhatatlanul belefonódik a jogtudósok, kommentárírók tevékenysége.

A Bszi. új, 27/A. §-a – a „bírói testület” és „bírósági vezetők” fordulat mellett - kifejezetten a „bírák tanácskozását” említi, és az általuk elfogadott állásfoglalások közzétételét tiltja meg. Azt azonban látni kell, hogy e három kategória nem ugyanaz: az első – ha jól értem - az ítélkező bíróságokon működő kollégiumokra utal.^[27] A második a nem szakmai tevékenységhez kötődő igazgatási tevékenységre, míg a „tanácskozás” a mindkettőtől eltérő, harmadik típusra, a kommentár-funkcióra. A Bszi. 27/A. §-ának tiltó rendelkezése ezért éppen olyan, mintha a jogalkotó egyik napról a másikra megtiltaná a kommentárok vagy a jogirodalmi szövegek közzétételét. Ma, Magyarországon azonban ezekhez a szövegekhez a felek és jogi képviselők egyaránt hozzáférnek, és e szövegekre rendre hivatkoznak is.

A Törvény indokolása szerint CKOT állásfoglalás a jövőben nem szolgálhatja a jogegységet. Ennek oka, hogy az (1) informális (nem ítélkezéshez fűződő) jogegység-biztosítási eszköz, (2) független a felek akaratától és (3) összeegyeztethetetlen a Kúria alkotmányos helyzetével. E három igazolási elv egyike sem teremt azonban elég indokot arra, hogy a korlátozott precedensrendszerben ezeket az eszközöket kizárólag belső használatra szorítsuk vissza.

Osztovits András mutatott rá, hogy a CKOT állásfoglalások közzétételének megtiltására irányuló jogalkotói megoldás kontraproduktív. Ha a közzétételt meg is tiltja a jogalkotó, attól a CKOT még fogad el állásfoglalásokat, így a Bszi. módosítás csak azt fogja eredményezni, hogy a jogértelmezés e részben a bírók belügyévé válik.^[28] Emellett az állásfoglalások közzétételének megtiltása ellentétesnek tűnik a Törvény egyik célkitűzésével is. Az általános indokolás kiemeli, hogy „[a] jogegységet a peres felek indítványára, jogorvoslati eszközökkel kell biztosítani.” Ha azonban a bíróság jogértelmezését belüggyé tesszük, kevésbé érvényesül e jogalkotói cél. Nem inkább az vezet végül a jog helyes tartalmának kialakításához, ha e testületek jogértelmezését a felek is megismerik és erre hivatkozni is tudnak akár jogorvoslati formában is? Ha a felek hivatkoznak rá, az alsóbb bíróságoknak - és végtére a Kúriának is - ki kell fejtenie az ezzel kapcsolatos álláspontját. Nem igaz tehát, hogy az állásfoglalások a felek akaratától függetlenednek, hiszen a fél dönti el, hogy az érvelésében hivatkozik rá, vagy nem. E szövegek végül a Kúria ítélkező tevékenysége útján a felsőbírósági gyakorlat részévé is válhatnak, így ahhoz precedenshatás is társulhat.

A közzététel tiltása helyett a jogalkotónak inkább azt kellene nyilvánvalóvá tenni, hogy a CKOT által hozott állásfoglalásoknak nincs a bíróságokra kötelező ereje (precedenshatása) mert az csupán jogértelmezés. Ebben a formában a CKOT állásfoglalásai sem a Kúria tekintélyét, sem alkotmányos pozícióját nem veszélyeztetik. Ezért lehet kisebb súlya a közzététel ellen felhozott olyan típusú érvelésnek, hogy az „ítélkezés egységének kikényszerítésére csak a Kúria kapott hatalmat.^[29] E hatalmat az állásfoglalások azonban nem sértik, hanem segítik.

Végül még egy pragmatikus érv. Herbert Küpper német jogászprofesszor egy előadásában német szemmel vizsgálta meg a magyar jogi kultúra sajátosságait úgy, hogy a német jogi kultúráról is beszélt.^[30] Az előadás egy részében természetességgel szólt a felsőbíróságok (Oberlandesgericht) gyakorlatának különbözőségéről és arról, hogy ennek létezését és kezelését a német joggyakorlat már régóta megszokta.  A sokféleségnek azonban nemcsak a hátrányait, de azokat az előnyeit is kiemelte, amelyek a jogértelmezés terén mutatkoznak. Szerinte a különböző gyakorlatot folytató felsőbíróságok a „best practice” élénk laboratóriumát alkotják, ami a jogfejlesztést segíti elő. Mindebből számunkra két tanulság fontos. Egyfelől az, hogy a CKOT állásfoglalások létét a magyar jogélet cselekvői is megszokták, másfelől a jogértelmezésben a CKOT is „jógyakorlatok” egyik laboratóriumává vált.  

5. Hozzáférés az „élő joghoz”, avagy a magyar jogtalálás régi és új módszertanáról. Az egyedi határozatok közzététele a korlátozott precedensrendszerben.

A „korlátozott precedensrendszer” bevezetése megkerülhetetlenné teszi annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy a magyar jogrendben a precedensjog működésének infrastruktúrája jelenleg biztosított-e, s ha igen, hogyan?

Az angolszász precedensrendszer egyik lényegi eleme, hogy a bíró alkotta jog éppúgy elsődleges jogforrása a jogrendnek, mint a törvényi jog. Ezért e jogrendszernek már korán azzal a feladattal kellett megbirkóznia, hogy a döntések nagy száma ellenére hogyan lehetséges a bírósághoz forduló fél részére a hatékony jogtalálás. Az ezt szolgáló infrastruktúra a nyomtatott esetgyűjtemények (reporterek) sokaságát produkálta, amelyek közötti eligazodást olyan online kereső felületek biztosítják, mint a Lexis, a Nexis, a Westlaw, vagy a Citator.^[31] Ezek az adatbázisok felhasználóbarát felületek: a precedensek tömegét nem formátlanul, hanem különböző rendező elvek szerint közlik. Egy esetre való rákeresést követően például megjelenítik magát az esetet, ehhez kapcsolódóan az összes olyan döntést, amelyben azt precedensként felhívták, de megjeleníti az eset történetét is, vagyis azt, hogy azt felülbírálták vagy megerősítették.^[32] A jogászképzés is ehhez az igényhez igazodott: a huszadik század elejétől az egyetemeken külön tantárgy lett a legal research, azaz a jogi forráskutatás.^[33] Mindennek az volt a célja, hogy egy-egy precedensnek meg lehessen találni az autoritását, ami megmutatja az egyedi döntések hálózatában elfoglalt erejét.

Ehhez képest 2020. április 1. napjától a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) közétett eseti döntések megtalálása jóval problematikusabb lesz. A Pp. 346. § (5) bekezdésének módosítása szerint az ítélet jogi indokolásnak tartalmaznia kell azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a BHGY-ban közzétett egyedi határozatától, vagy a félnek az egyedi határozattól történő eltérésre irányuló indítványát elutasította. E rendelkezés mögöttes értelme a precedensrendszert jellemző stare decisis elve, amely szerint az alsóbb fokú bíróságok, de a Kúriai is kötve van a korábban hozott egyedi határozataihoz. Ehhez azonban az eseti határozatok gyors, hatékony megtalálása elengedhetetlen lesz, hiszen ezen múlik, hogy a bíróság és a fél is rátaláljon az élő jogra. E forráskutatásra azonban a BHGY jelenlegi formájában alkalmatlan.

A jogalkotó az egyedi határozatok közzétételét és kereshetőségét rendező szabályokon a Törvény hatályba lépésétől függetlenül nem változtatott. A Bszi. 163. § (1) bekezdése és 165. § (3) bekezdése szerint a Kúria az általa az ügy érdemében hozott határozatot a BHGY-ben közzéteszi, az OBH elnöke pedig biztosítja, hogy a határozatok szövegére és a megjelölt jogszabályhelyekre lehessen keresni. E szabályozás azonban a felsőbíróság egyedi határozatainak kötőerejét hangsúlyozó precedens rendszerben önmagában kevés.

Egyfelől a BHGY keresőfelülete a szabadszavas és a § alapján történő keresés után is csak az eseti határozatok tömegét adja ki.^[34] Még a legelemibb szelekciós elv sem érvényesül, mert a találatok kronológiai sorrendbe nincsenek rendezve, ami attól a válogatási lehetőségtől is elzár minket, hogy az anyagi jogi szabályok módosulása miatt a feltehetően „meghaladottá vált” döntéseket kirekesszük a jogtalálásból. A BHGY-ban kiadott találatok nem tartalmazzák az ügy által érintett jogkérdés lényegi összefoglalását, ezért a kiadott találatokat egyenként kell megnyitni ahhoz, hogy a határozatok tény- és jogtartalmát megismerjük. Az autentikus élő jog felkutatását tovább nehezíti: ha rá is találunk egy egyedi határozatra, nem mindig tudjuk az autoritását ellenőrizni, mert nem mindig ismerjük fel az egyedi határozatok egymáshoz való viszonyát. Korábban ugyanis nem volt meg az a jogszabályi rendezés, ami az egyedi döntések közötti konzisztencia biztosítását szolgálta volna. Éppen ezért számos olyan határozat van, amely úgy tér el egy másiktól, hogy a később született ítélet ennek indokait nem fejti ki, és nem is utal a korábbi döntés helytelenségére. Mindez elbizonytalaníthatja a felek jogérvényesítési lehetőségeit. A jelenlegi helyzet tehát azt, hogy a jogalkotó a BHGY-ban közzétett egyedi határozatokhoz fűzi a precedenshatást, mégis ez a legkevésbé jól használható jogforrási felület.^[35] Nem tudjuk tehát, hogy mit „gondolhatott” a jogalkotó arról, hogy a korlátozott precedensrendszer működését a jelenlegi infrastruktúra hogyan fogja biztosítani.

Másfelől, az egyedi határozatok kötőerejét hangsúlyozó precedensrendszerre történő áttérés feltételezi az egyedi határozatok közzététele eddigi gyakorlatának újragondolását. Az nyilvánvaló, hogy bármely szelekció eleve formálja (preformálja) az élő jogot, tudniillik egyes határozatok közzétételével, mások elhagyásával előre „megmondja”, hogy mi az élő jog. A Törvény a jogegységesítő eszközök köréből két ilyen preformáló eszközt hagyott el, az EBH-t és az EBD-t. Mindkettő az elvi” jelentőségével, valamint a horizontális precedenshatásával tűnt ki az többi egyedi határozat közül.

A Törvény indokolása szerint e szelekció a „felek közreműködése nélküli” jogegységesítő módszer volt, mert bírói testület, az elvi közzétételi tanács döntésén alapult. Varga Zs. András Törvény-értelmezése ehhez még azt is hozzáteszi, hogy e megoldás a posztszovjet jogfelfogás továbbélésének tekinthető.^[36] Kifejtette azt is, hogy a felek számára hozzáférhető kiadványok – BH/Kúriai Döntések, Ítélőtáblai Határozatok – által alkalmazott válogatásoknak sem lehet joggyakorlat-irányító szerepük. Ugyanis az ilyen előzetes válogatások csupán szerkesztőbizottsági döntésen alapulnak, de semmiképpen sem a Kúria ítélkező tevékenységén. Ha ezt az értelmezést fogadjuk el jogalkotói célnak, nemcsak az EBH-k és az EBD-k, de a BH megjelölésű eseti döntések is el fognak tűnni, hiszen e határozatok közzététele is szerkesztői döntésen alapult. Eszerint a hazai precedensrendszerrel nem fér össze az ilyesfajta közzétételi szelekció, ezért ugyanoda kanyarodunk vissza: az élő jog hiteles forrása a jövőben a valamennyi határozatot tartalmazó BHGY lesz.

Arra Osztovits András is felhívta a figyelmet, hogy a jogesetek válogatása az angolszász jogrendben sem mellőzhető.^[37] Ennek ésszerű indoka, hogy az eseti döntések nagy száma miatt e szövegkorpusz kezelhetetlen. Ennek az elvei, szempontjainak, rendszerének kidolgozása nálunk éppoly fontos lenne, mint a „precedensrendszer” törvényi kimondása. Az Egyesült Államok legnagyobb, New York-i bíróságánál a precedensek közzétételének elveiről szabályzat rendelkezik. A precedensek kiválasztáshoz előre rögzített szempontrendszert dolgoztak ki, amelyben a „precedens érték”, az „újdonság érték”, a „közérdeklődésre számot tartó ítéletek”, „gyakorlati fontosság”, „sokszínűség”, „szabatosság” szempontjai egyaránt szerepelnek.^[38] Az ilyesfajta előre lefektetett szabályok, garanciái lehetnek annak, hogy a Kúria által hozott precedensek nem kapjanak előzetesen torzított formát.

Úgy vélem ez a szelekció a kontinentális precedensrendszerben inkább megengedhető. Az egyedi esetek súlya ugyanis itt jóval kisebb, mint a nem-korlátozott precedens rendszerekben. A kontinentális jogrendben nem szabályozó, hanem értelmező precedensekkel van dolgunk.^[39] Míg a szigorúbb, angolszász precedensjogban már egyetlen korábbi döntés is kötőerővel bír, a kontinentális jogrendben - hagyományosan - az egyetlen döntéssel szemben a tágabb értelmű, több eseti döntésből leszűrt bírói gyakorlat áll a középpontban, mert itt alapvetően a törvényi rendelkezéstől várjuk a jogi rendezés megadását.^[40] Ahogy az eddigi szóhasználatunk is mutatta: rendszerint az egységes bírói gyakorlatra, egységes ítélkezési gyakorlatra, vagy – legtalálóbban – egységes értelmezési gyakorlatra hivatkoztunk az ítéletek indoklásában. A Törvény hatályba lépése előtti puha precedensrendszerben kétségkívül ez a szemlélet volt irányadó. A bírói kar „[a] bírói gyakorlatba belefonódó (…) felsőbírósági precedensek kötelező erejét vallotta”, és nem az egyedi precedensek kötelező erejét.^[41] Lehet tehát azt a jogalkotói célt tételezni, hogy a korlátozott precedensrendszer megfelelő működésének biztosítéka a Kúria eseti döntéseinek minden szelekciót nélkülöző közzététele, ez azonban ellentétes lenne a magyar jogrend jellegével, a jogélet cselekvőinek habitusával, de a józan ésszel is.

Az egyik kérdés tehát az, hogy ki jogosult a közzétételre és milyen szempontok alapján. A másik kérdés, hogy a közzétett egyedi döntések közötti erőviszonyokat (autoritást) ki állítja fel.  Utóbbira a jogalkotó már egyértelmű választ adott:  a Törvény a precedensek kognitív autoritása közötti válogatás törvényes eszközeit, így az élő jog alakítását kizárólag a Kúria ítélkező tevékenységére bízta. Úgy látom, hogy a Törvény egyik célja a jogegységesítés „demokratizálása”, mert a felek közreműködése nélküli jogegységesítő módszerek visszaszorítására törekszik, és inkább a felekre bízná az ehhez szükséges impulzusok megadását.^[42] Az ezt biztosító eljárások kezdeményezésére két eszköz áll a felek rendelkezésére: a felülvizsgálati eljárás és a jogegységi panasz. Emellett továbbra is megmaradt a Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, belső kezdeményezésre induló jogegységesítés.

A felek döntésén alapuló jogegységesítési lehetőségek tehát többségbe kerültek. De vajon a jogegységesítés demokratizálásának jogalkotói célja megvalósul-e megfelelő infrastruktúra és megfelelő jogkereső-habitus hiányában? És - továbbra is - nem inkább a belülről induló jogegységesítési mechanizmus lesz a meghatározó, vagyis a Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárás? 

6. A precedens és az érvelési szokásaink

Ződi Zsolt több tanulmányában rámutatott, hogy a hazai hivatkozási gyakorlat merőben eltér az angolszász érvelési habitustól. Míg az angolszászok érvelése tény-intenzív, addig a kontinentális érvelés norma-intenzív.^[43] A hazai bíróságok egy BH szövegét ezért úgy használják, mint a jogszabályokat: az eseti döntés fejrészében kiemelt elvi tartalmat mintegy esetnormaként illesztik be az érvelésbe, de az annak alapjául fekvő tényállást nem feltétlenül veszik figyelembe. Ez a gyakorlat a hazai jogrendben számos példán kimutatható.^[44] E „fejrész pozitivizmust” azonban a common law rendszerek igyekeznek elkerülni, olyannyira, hogy azt tartják: a döntés headnote-ja nem a bíróság hivatalos álláspontját tükrözi.^[45] A precedensrendszerben ezért azt hangsúlyozzák, hogy az egyedi döntés teljes szövegéből kell kiindulni.

A common law jogrend a határozat szövegén belül mindig elkülöníti a lényegi részt (ratio decidendi, „döntés indoka”) a nem lényegi résztől (obiter dictum, „mellesleg megemlítve”). Ennek jelentősége abban áll, hogy a precedensnek csak a ratio decidendi-je bír kötőerővel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem mozdíthatatlan helyei a határozatnak, hanem érvelési funkciók, mert a jogalkalmazás során a felek, illetve a bírák mondják meg, hogy adott esetben mi a ratio decidendi és mi az obiter dictum.^[46] A ratio decidendi tehát „cseppfolyós” állapotú, vagyis: az érveléstől függően a ratio decidendi és az obiter dictum akár helyet is cserélhetnek, így egészen más része válhat kötelezővé a precedensnek, mint korábban. Ezt szolgálja az „art of distinguishing”, azaz a megkülönböztetés művészete, amellyel a korábbi precedenstől el lehet térni. A precedenstől való eltérésre másik, erősebb eszköz az overruling, amikor azonos tényállás mellett magát a ratio decidendit írják felül.^[47] Ezek a biztonsági szelepek biztosítják az angolszász bírák számára, hogy józan egyensúly jöjjön létre két egymással ellentétes, egyaránt fontos elv, a jogegység és az rugalmasság (egyedi igazságosság) között.

A Pp. 365. § (5) bekezdésének módosítása értelmében ezeket a kérdéseket nekünk is hasonlóan kell látnunk. Ha ugyanis az alsóbb fokú bíróság, illetőleg a Kúria a korábbi határozatától jogkérdésben el kíván térni, ezt indokolnia kell. Vagyis 2020. április 1-je után egy hazai bírónak ugyanazokat az érvelési képességeket kell mozgósítania, mint az angolszász bíróknak. A Törvény indokolása is ezt hangsúlyozza: igazolási kötelezettséget ró a bíróra azzal, hogy „számot kell vetnie a korábbi gyakorlatában kialakított szabályokkal (kiemelés tőlem), és meg kell indokolnia, ha nem, vagy eltérő módon alkalmazza azokat.”^[48] A feladat tehát ugyanaz lesz: az eset ratio decidendijének azonosítása, ehhez képest a korábbi precedens követése, vagy az overruling - ahogy az indokolás fogalmaz: „nyílt felülbírálat” - alkalmazása. Ehhez azonban bizonyosan vissza kell térni az egyedi határozat eredeti forrásához, azaz az egyedi határozat teljes szövegét kell szem előtt tartani és nem lehet elégséges a BH-k elvi tartalmának mechanikus átvétele. A rendszer nyitottságát – hasonlóan az angolszász precedensrendszerhez – ugyanis csak így lehet fenntartani.

Az overruling-ra hadd hozzak egy általam nemrég már részletesen körülírt példát. Ebben a visszvégrehajtás irányadó bírói gyakorlata kapcsán mutattam be, hogy az miért érett meg a nyílt felülbírálatra. A Vht. 56. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ügyekben a tényállás viszonylag egyszerű: a végrehajtás során az adós által megfizetett összeg részére történő visszatérítéséről kell rendelkezni, a végrehajtás alapjául szolgáló jogerős ítéletet felülbírálat során hatályon kívül helyezték. A Legfelsőbb Bíróság BH1977.555, BH1993.519 számon közzétett eseti döntései alapján kialakult bírósági gyakorlat szerint azonban ehhez önmagában a Kúria hatályon kívül helyező végzése nem volt elegendő, mert ahhoz olyan érdemi döntés volt szükséges, ami a végrehajtásban levont összeg visszafizetéséről is rendelkezett. Az overruling tétje az volt, hogy a két precedenserejű határozat kapcsán fel kellett mutatni, hogy annak ratio decidendije nem tartható.^[49]

A tanulmány érvrendszere áttekintette a visszvégrehajtás szabályozásának történetét, a ma is bizonytalan szövegezésű jogszabályi hátteret, az ellentmondásos bírói gyakorlatot, majd az Alaptörvény 28. cikke szerinti értelmezési klauzula felől tárta fel a jogi norma helyes értelmét. Azt természetesen nem állítom, hogy egy eltérést igazoló határozat indokolásában ennyi retorikai muníciót kell majd mozgósítani, de annyi bizonyos, hogy az eltérést a Pp. 345. § (5) bekezdése értelmében stabilan, meggyőző érvekkel kell alátámasztani.

Hadd hozzak egy példát arra, hogy az „art of distinguish” és az „overruling” a megszokott gyakorlatainkhoz (habitusunkhoz) képest miért igényel alaposabb érvelési munkát. A Debreceni Ítélőtábla a Gpkf.III.30.037/2018/2. számú határozatában szintén eltért a Vht. 56. § (1) bekezdés a) pontjára irányadó BH1977.555 és BH1993.519 számú eseti határozatoktól és ugyanarra a következtésre jutott, mint én tettem a fent idézett tanulmányban. A két eseti döntés kötőerejét azzal kerülte meg, hogy utalt rá: egyik precedens tényállása sem azonos a perbeli tényállással. Ezzel szemben mindkét eseti döntés tényállásának alapmintázata ugyanaz volt, mint az ítélőtáblai határozat tényállása: az egyik esetben a jogerős ítéletet a felülvizsgálati bíróság hatályon kívül helyezte, a másik esetben a végrehajtás elrendelése alapjául szolgáló fizetési meghagyás jogerősítő záradékának törlésére került sor. Ezért a perbeli esetre mindkét BH ratio decidendije alkalmazható lett volna.^[50] Ami nem lényeges eltérés volt az alapügyhöz képest, hogy a BH1993.519 számú eseti döntésben a végrehajtás alapjául szolgáló okirat nem ítélet, hanem fizetési meghagyás volt és nem hatályon kívül helyezés történt, hanem a jogerősítő záradék törlésére került sor. Ez azonban a precedens obiter dictuma volt, azaz a precedenshatás szempontjából lényegtelen körülmény. Itt tehát azzal van dolgunk, hogy az angolszász „art of distingiuish” erénye kellően nem érvényesült. Ha az ítélőtábla a ténybeli azonosságot helyesen ismeri fel, a Pp. 365. § (5) bekezdése szerinti stare decisis elv alapján arra kellett volna kitérnie, hogy miért nem tartja helyesnek a két eseti döntés ratio decidendijét, és attól jogkérdésben miért kíván eltérni.

Ami az indokolásban még szembetűnőbb, hogy az ítélőtábla több ítélőtáblai határozatra és a saját korábbi határozatára is utalt, amelyek szerinte helytelen gyakorlatot követtek, az ettől való eltérést azonban csupán annyival indokolta, hogy „[e]zzel nem ért egyet, és a korábbi határozatát sem tartja fenn.” Ezzel azonban az overruling-ot egyáltalán nem támasztotta alá.

Természetesen nem állítom, hogy a határozat érvelése rossz volt, hiszen a stare decisis elv bevezetése előtt ennél szorosabb érvelési szokások kialakulását a jogszabályi környezet nem inspirálta. Korábban az egyedi határozatoktól való eltéréshez a jogalkotó nem fűzött indokolási kötelezettséget, sőt a jogirodalom a bírói jog legfontosabb erényének éppen a rugalmasságot tartotta: a bírói jog csak addig állt fenn és csak addig volt követendő, ameddig a bíróságok azt helyesnek és követendőnek tartják.^[51] Ezzel szemben a precedensrendszerben a bírói jog rugalmassága nem evidencia, ugyanis a precedenserejű határozatot nem lehet egyszerűen félre tenni, ignorálni, hanem kötelező jellege miatt igazolni kell az attól való eltérést. Ezt éppen úgy kell elképzelni, ahogy azt az Alkotmánybíróság egy határozatában megfogalmazta: vélelem áll fenn a korábbi gyakorlat helyessége mellett, azonban ez megfelelő érveléssel megdönthető.

Ződi Zsolt szerint a common law ítélet retorikai teljesítményként láttatja magát, míg a kontinens bírája előtt a feszes logikai levezetés ideája lebeg. 2020. április 1-től az érvelési szokásainknak ilyen retorikai irányba kell elmozdulnia, mert egy alsóbb fokú bíró érvelése a Kúria egyedi határozatában kifejtett érveléshez képest akkor lesz helytálló, ha az meggyőző. Ha mégsem így van, a Kúria a határozatot megváltoztatja, és a korábbi jogértelmezését fogja fenntartani, de felmerülhet a jogerős határozat hatályon kívül helyezése is, arra hivatkozással, hogy a bíróság kellően nem tett eleget az indokolási kötelezettségének.

7. A precedens és a fél érvelése

A polgári peres eljárásban a Kúria egyedi határozatára való hivatkozás is retorikai feladat lesz, mert annak a jogi érvelésben lesz jelentősége. A hazai perrendben elfogadott háromtagú pertárgyfogalom értelmében a per tárgyát a tények, a kereseti kérelem és a jogi minősítés hármasa együttesen adja meg.^[52] Ebből a jogi minősítés az érvényesíteni kívánt jogot jelenti, amelyet vagy a jogalappal („§”-al, vagy „jogcímmel”, azaz jogi műszóval) kell megjelölni, míg laikus esetén a jogi minősítést a jogot keletkeztető tényállítások alapján a bíró végzi el a tényállítások keretei között.^[53] A jogi érvelés ehhez képest a három pertárgyelem közötti kötőanyag előadása, vagyis annak levezetése, hogy a fél esete (történeti tényállás) a jogalap szerinti törvényi tényállás elemeinek mennyiben felel meg és ebből mennyiben következik a kereset teljesítése. A követelmény a jogi érvelés körében kizárólag a koherencia: a pertárgy három tagjának hézagmentesen egymásba kell kapaszkodni, éppúgy, mint a bíróság ítéletében szereplő indokolásnak.^[54]

A pertárgyat adó három elem és az azt összefogó jogi érvelés egymás tartalmát mintegy körkörös mozgásban adják ki.^[55] Azaz: egyik elem sem önmagában, hanem csak a többi elemmel együtt értelmezhető. Ha az 1. pontban rögzített élő jog doktrínából indulunk ki, akkor beláthatjuk, hogy ebben a körkörös folyamatban a precedenserővel bíró egyedi határozatoknak meghatározó szerepe van. Ha ugyanis a jogalap (anyagi jogi jogszabály) tényleges tartalmát az élő jog adja meg, az végső soron a kérelmet is meghatározza és a fél a tényállításait is ehhez képest fogja megtenni. Az élő jog (egyedi határozatok összessége) ismerete tehát – éppen úgy, mint a jogszabályoké – nélkülözhetetlen lesz az alanyi jog sikeres érvényesítéséhez.

A Pp.-ből azonban az nem vezethető le, hogy a jogi érvelésben a félnek kúriai egyedi határozatot meg is kellene jelölnie. Ebben a körben a perrendtartásunk kontinentális maradt: nálunk a bírói jogértelmezés jogszabályhoz kötöttsége alkotmányos alapelv, amin az élő jog doktrína sem változtat. Korábban is számos olyan példa létezett, hogy az egyedi határozat az érvelésben láthatatlan marad, és az érvelés enélkül is helyes volt. Az, hogy a ráépítésnek tulajdon keletkeztető hatása csak a szerkezetet érintő építkezés esetén van, ma már annyira evidens, hogy elfelejtettük: ez is az élő jog terméke. E joggyakorlat ismerete azonban korábban is szükséges volt ahhoz, hogy a tulajdonjogi igény érvényesítését elhatároljuk egy másik jogállítástól és kérelemtől, a jogalap nélküli gazdagodástól. 

A precedenssel való érvelés eddig is főként ott jelent meg, ahol a bírói jog vette át az anyagi jogszabály szerepét. Ott, ahol a Ptk. egyes rendelkezései olyannyira absztraktak (személyiségi jog szabályai, kártérítés, dologi jog, családjogi szabályozás), hogy e normák önmagukban nem jelentenek semmit (vagy épp ellenkezőleg: bármit jelenthetnek), ezért azok konkrét tartalmát a bírói jogértelmezésnek kell kitöltenie. Ilyenkor a keresetlevélben a jogalap megjelölése egészen formális jelentőségűvé válik, mert a valódi tartalmat a precedens fogja meghatározni. A precedensre alapított jogi érvelés azonban ilyenkor is nagyon hasonlatos lesz az anyagi jogi jogszabály és a tényállási elemek közötti összefüggés levezetéséhez. A hazai gyakorlatban közzétett BH-k elvi tartalmának alkata ugyanis éppen olyan, mint a jogi normáké, pontosan úgy néznek ki, mint egy mini jogszabály. Van tényállási részük (a jogszabály esetében ez a hipotézis) és ahhoz fűződik egy jogi értékelés (jogszabály esetében ez a jogkövetkezmény). Ez az előbbi pontban említett BH1977.555. számú eseti döntésben is elkülöníthető. Az elvi tartalom így szól: „Törvényességi óvás folytán hozott hatályon kívül helyező és új eljárást elrendelő határozat alapján (ez a hipotézis) visszvégrehajtásnak nincs helye (ez a jogkövetkezmény).”

Ha a fél sikerrel érvel a tényállításai és az eseti döntés hipotézisének azonossága (hasonlatossága) mellett, akkor a jogi érvelésben felhívott eseti határozat jogi következtetésének kötőereje alapján joggal számíthat arra, hogy az alanyi jogának érvényesítése sikerre vezet. A stare decisis kötőerő ugyanis akkor áll be, ha a fél által előadott eset és a precedens közötti ténybeli azonosságot (hasonlóságot) ki tudja mutatni. A Pp. 365. § (5) bekezdésének szóhasználata szerint a kötőerő a kúrai határozat jogkérdésben elfoglalt álláspontjára vonatkozik, ami ezek alapján úgy szorul pontosításra, hogy a kötőerő az azonos (hasonló) tényállású precedens jogi következtetésére vonatkozik.

Az előző pontban vizsgált ítélőtáblai határozatban a végrehajtást kérő a védekezésében két Legfelsőbb Bírósági precedensre hivatkozott. A védekezésében nem volt vitatott, hogy a végrehajtásban a pénzösszeget az adóstól levonták és a jogorvoslati bíróság a végrehajtás alapjául szolgáló jogerős határozatot hatályon kívül helyezte. Jogi érvelése szerint azonban a Vht. 56. § (1) bekezdése a) pontja szerinti jogállításához fűződő élő jog (BH1977.555 és BH1993.519 számú eseti döntések jogkérdésben elfoglalt álláspontja) alapján önmagában a hatályon kívül helyezés a visszvégrehajtás elrendelésének nem lehet alapja, ezért az elsőfokú bíróság azt nem rendelheti el.   

A visszvégrehajtás bírói gyakorlata azonban meglehetősen diffúz képet mutat. Ezért a végrehajtást kérő akár a fenti érveléssel ellentétes élő is jogra rátalálhatott volna. A BH1977.385 számú eseti döntés jogkérdésben a BH1977.555 és a BH1993.519 eseti döntésekkel ellentétes álláspontra helyezkedett. Az indokolás szerint „[a] jogalkotónak nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy olyan esetben, amikor a végrehajtási lap kiállításának alapjául szolgáló határozatot újabb jogerős határozat hatályon kívül helyezte, biztosítsa a tartozatlanul fizetett összegek visszatérítését.”^[56] Ez a jogértelmezés azonban az adós jogi érvelését támasztotta volna alá, ezért a végrehajtást kérő hatékony védekezést előterjeszteni nem tudott volna. Adott esetben ez jogelismeréshez vezetett volna, ennek megváltoztatása azonban a Pp. 7. § (1) bekezdés 4. c) pontja szerint ellenkérelem-változtatásnak minősül, így utóbb már nem terjeszthető elő. 

A jogi érvelés részévé tett egyedi határozat tehát meghatározza a fél perbeli esélyeit. Az élő jog ilyen közvetlen kapcsolata a jogállítással, a tényállítással és a kérelemmel azt is jelenti, hogy a Pp.-nek e három pertárgyelem megváltoztatására vonatkozó korlátozásait is figyelembe kell majd venni. Ha tehát a fél a keresetében (ellenkérelmében, viszontkeresetében, beszámítási kifogásában) olyan újabb precedenssel hozakodik elő, amely a három pertárgyelem közül bármelyiket érinti, arra már csak a Pp. által meghatározott feltételek mellett hivatkozhat. Lehetőségei a perfelvétel lezárása után leszűkülnek.^[57]

Ezért a „korlátozott precedensrendszerben” a félnek már előzetesen alaposan fel kell majd kutatni, hogy a perben milyen jogi érvelést alkalmaz. Ez az élő jog felderítését igényli, amely körültekintő jogi forráskutatást igényel. Ha ugyanis az általa előadott tényeket helytelenül azonosítja a precedens tényállásával, vagy – különösen ellentétes precedensek esetén – helytelen gyakorlatra hivatkozik, ez pervesztességhez fog vezetni. A tévesen hivatkozott élő jog a bíróság anyagi pervezetését jóllehet megnyitja, hiszen a Pp. 237. § (3) bekezdés a) pontja azt éppen az eltérő jogszabály-értelmezés felismerése esetén teszi kötelezővé. Az azonban nehezen képzelhető el, hogy a fél a perfelvételi tárgyaláson a BHGY-ban közzétett kúrai precedensek közül a helyes élő jogra rá is találjon.

A polgári per kezdeményezése előtt, vagy éppen az anyagi pervezetést követően a fél olyan helyzetbe kerül, mint az angolszász országok peres felei. Egyrészt azért, mert a jogrendjük alkata eleve ilyen: abban a világban nem a bíróság keresi a jogot, hanem elsősorban a felek találnak rá a jogra. Másrészt azért, mert a jogot többnyire az egyedi határozatokból, ahogy ők hívják, a case law-ból kell megismerniük.

8. Összegzés

A kontinentális és az angolszász jogrend közötti különbségek azon múlnak, hogy mit emelünk ki a precedensrendszer jellegadó vonásai közül. A Törvény által alkalmazott formáljogi megoldással egyes vonásaiban ugyan közelebb kerültünk a precedensrendszerhez, más vonások azonban továbbra sem mutatják a hasonlóságot. Tömören az alábbi tételmondatok rögzíthetők.

1. Ha a felsőbíróság ítéletek, aktusok alsóbírósági követettségének tényét nézzük, ez a hazai jogrendben már attól függetlenül jelen volt, hogy a kötelező erőről jogszabály rendelkezett volna. Ebben a hazai jogrend a precedens-rendszerre korábban is hasonlított, ez a hasonlóság erősödni fog. Ezen a téren a normatív előírásaival a Törvény elvégezte a hazai jogrend további közelítését a precedensrendszerhez, mert a Kúria egyedi határozatai kapcsán kimondta a stare decisis elvét.
2. Ha azonban a precedensrendszerre szélesebb értelemben gondolunk (infrastruktúra, gondolkodási mintázatok, jogi kultúra), a precedensrendszerhez a hazai jogrend egyelőre nem közelít. Ezek ugyanis kizárólag normatív eszközzel nem változtathatók meg.  
3. Az bírák egyedi határozatokhoz fűződő „intim kapcsolata” nem alakult ki, inkább az absztraktabb vélemények, állásfoglalások határozták meg a felsőbíróság gyakorlatához való kötődést. Ezért nem kristályosodtak ki az egyedi határozatokat vizsgáló, szövegközeli és szövegközi érvelési szokások.
4. Hiányoznak a precedensek közzétételére vonatkozó részletes garanciális szabályok és hiányzik a precedensek gyors és hatékony hozzáférését biztosító infrastruktúra.
5. Nem látható a Törvény rendelkezésivel elhagyott jogegységesítési eszközök (az állásfoglalások közzétételének kiiktatása) helyének más eszközökkel történő kiváltása.

A Bszi. az elmúlt 25 évben már a harmadik alkalommal került módosításra. Habituális bizonytalanságot kiváltó jogszabály-módosítás esetén a jogirodalmi vita iránti igény növekedése természetes. A Magyar Jog hasábjain kibontakozó vita talán ezt az igényt elégítheti ki. A vita helyzete azonban különleges, mert egy 2019 decemberében elfogadott, 2020. április 1-től hatályba lépett törvényről van szó. A vita hozzászólói tehát – gondolatban - próbálják a törvényi rendelkezéseket a jövőhöz illeszteni, s a dolog nem fordítva történik: amikor a hozzászólásokat próbálják előzetesen illeszteni a törvény szövegéhez. Bár a tanulmány érvei bizonyos értelemben már elkéstek, ugyanakkor egyik hozzászólás sem haszontalan, mert – ahogy Osztovits András fogalmazott - az ítélkezés egységének megteremtése valóban olyan kulcskérdés, ami megér annyit, hogy minél többen, minél alaposabban megvitassák.

 

 

 

---

^[1] A Törvény hatálybalépése kapcsán eddig megjelent három tanulmány: Osztovits András, Törvénymódosítás a bírósági joggyakorlat egységesítése érdekében – jó irányba tett rossz lépés?, Magyar Jog, 2020/2., 72-80., Varga Zs. András, Tíz gondolat a jogegységről és a precedenshatásról, Magyar Jog. 2020/2., 81-87., Virág Csaba - Völcsey Balázs, A korlátozott precedensrendszer és a polgári perjog kapcsolata, Magyar Jog, 2020/3. (előzetes közlés a HVG-ORAC Kiadó honlapján, letöltve: 2020.03.14.) ,

^[2] Peschka Vilmos, Az esetnorma, avagy a jogszabály és a jogeset kapcsolatának problémája, Állam- és Jogtudomány, 1985/2., 241, 246.o.

^[3] 19/2017 (VII.18) AB határozat Indokolás [49]

^[4] 57/1991 (XI.8.) AB határozat IV. 1.1 pontja.

^[5] 57/1991 (XI.8.) AB határozat, dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleményének c) pontja.

^[6] Erre Pokol Béla a BH1999.211 számú eseti döntés szóhasználata alapján mutatott rá. Pokol Béla, A jog elmélete, Rejtjel Kiadó, 2001., 281.

^[7] 42/2004 (XI.9.) AB határozat, 3280/2017 (XI.2.) AB határozat, IV/557/2018 AB határozat

^[8] 2/2016 (II.8) AB határozat [60] dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye.

^[9] Varga Zs. András, im., 84.

^[10] Arról, hogy a bírói jog már korábban is a hazai a jogrend önálló rétegét képezte lásd: Pokol Béla, im., Uő.: Jogbölcseleti vizsgálódások, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994, 76-78.o., Uő: A bírói precedensjog, Magyar Jog, 2000/4.

^[11]Bencze Mátyás, Az esetnorma és annak érvényessége, in: Regula Iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben., Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004, 135-148.o.

^[12] BH2008.292. II.

^[13] Ződi Zsolt, Búcsú a kollégiumi véleménytől?, Magyar Jog 2014/11., 609.

^[14] Ződi Zsolt, Precedenskövetés és jogszabály-értelmezés, Állam- és jogtudomány, 2014/3, 79.

^[15] Varga Zs. András, im., 84.

^[16] Dworkin, Ronald, Justice for Hedgehogs, 101., Idézi: Ficsor Krisztina, A formalizmus a bírói gyakorlatban, Gondolat Kiadó, Budapest, 2015, 164.

^[17] Pokol Béla, A bírói precedensjog, Magyar Jog, 2000/4., 204-205.

^[18]A habitus Bourdieu-nél jelent szokást, szokásrendet, az egyéni magatartás mögött meghúzódó attitűdök összességét, ízlést, gondolkodási sémát.

^[19] Ződi Zsolt, Búcsú a kollégiumi véleménytől?, Magyar Jog 2014/11., 623.

^[20] Wellmann György-Kőrös András, Javaslatok a jogegység biztosítása fórum-és eszközrendszerének az átalakítására, Magyar Jog 2011/5, 261., 258.

^[21] E megállapításaimat a Complex Jogtár és a Kúria belső adatbázisában a „civilisztikai kollégiumvezetők” keresőkifejezés során kinyert találatokra alapítom. 21 találatot találtam kúriai (legfelsőbb bírósági) határozatban, de az alsóbb bírósági fórumok már jóval több találatot mutattak.

^[22] Legfelsőbb Bíróság Pfv.20.072/2011/6.

^[23] A több, mint két éve hatályba lépő Pp. kapcsán egyetlen jogegységi határozat született: a 1/2019. számú, amely a másodfokú eljárást érinti.

^[24] Nem egy állásfoglalás komoly dogmatikai igénnyel íródott.

^[25] E kommentár-funkciót jellemzően a jogtudomány tölti be. Vö.: Ződi Zsolt, Búcsú a kollégiumi véleménytől?, Magyar Jog 2014/11., 623.

^[26] Pokol [2000], im., 204., Peter Goodrich, A jogértelmezés történeti vonatkozásai, Jog és nyelv (szerk. Dr. Varga Csaba), Budapest, 2000, 216-239,  Ződi Zsolt, im. [2011],. Jogi adatbázisok és jogi forráskutatás, Doktori értekezés, Pécs, 2011, (letöltve: 2020.03.06.) 59-60

^[27] A Bszi. 27. § (1) bekezdése a Kúria kollégiuma számára továbbra is lehetővé teszi, hogy vitás jogalkalmazási kérdésben véleményt nyilvánítson. Ezért e kollégiumok

^[28] Osztovits, im., 75.

^[29] Varga Zs., im., 82.

^[30] Herbert Küpper, A magyar jogi kultúra egyes jellegzetességei összehasonlító perspektívából, 136. (letöltve: 2020.03.14.)

^[31] Hanák András, A precedenstan az Amerikai Egyesült Államokban, Jogesetek magyarázata, 2012/2., 2

^[32] What is a citator? Wash U Law. Law Libary Research Guides. (forrás: libguides.law.wustl.edu, letöltve: 2020. 03.06.)

^[33] Erről lásd: Ződi Zsolt, im. [2011], 49-57.

^[34] A régi Ptk. 339. §-ához a BHGY például 1195 találatot tesz közzé.

^[35] A kizárólag a bírák által hozzáférhető kúrai belső adatbázis e felületnél jóval praktikusabb, mert tartalmazza valamennyi döntés elvi tartalmát, éppen úgy, ahogy a BH folyóiratban közzétett eseti döntések. A Complex Jogtár felülete is jobban használható: az anyagi jogszabályokhoz kapcsolva tartalmazza a Jogegységi Határozatokat, EBH-kat, BH-kat, EBD-ket rövid ismertetéssel, valamint egyes eseti határozatokat tett közzé.

^[36] Varga Zs., im., 85.

^[37] Osztovits, im., 77.

^[38] Ződi Zsolt, A jogesetek publikálásának gyakorlata a common law országaiban, Bírósági Határozatok, Fórum, 528.o

^[39] E különbségről lásd: Pokol Béla, A bírói precedensjog, Magyar Jog, 2000/4., 201.

^[40] 3054/2018. (II.20.) AB végzés Indokolás [38], Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye.

^[41] Pokol [2000], im., 206.

^[42] Törvény 65-74. §-ához fűzött indokolása: „A Velencei bizottság töretlen álláspontja szerint a jogegységet a peres felek indítványára, rájuk kihatóan, jogorvoslati eszközökkel kell biztosítani.”

^[43] Ződi Zsolt, Precedenskövetés és jogszabály-értelmezés, Állam- és jogtudomány, 2014/3, 85. Ződi Zsolt, A korábbi esetekre történő hivatkozások mintázatai a magyar bíróságok ítéleteiben, MTA Law Working Papers, 2014/1., 47.

^[44] Orosz Árpád, Az egyedi ügyekhez igazodás magyar gyakorlata a polgári ügyszakban, Jogesetek magyarázata 2012/3., 3.o., Bencze Mátyás, A magyar legfőbb ítélkezési fórum jogegységesítő szerepének jogszociológiai dilemmái, Jogesetek magyarázata, 4., Ződi, im. [2014/1], 52-53.

^[45] Ohio államban például a Legfelsőbb Bíróság egy ideig kifejezetten úgy rendelkezett, hogy a headnote-ot tartalmazó syllabus bír kötelező erővel, de ezt a szabályt – annak éles kritikája után – hatályon kívül helyezték. Ződi, im., [2014/3], 82.

^[46] Ződi Zsolt, im., [2014/3], 66.

^[47] Erről lásd: Szabó Miklós, Mi a precedens?, Jogesetek Magyarázata, 2012/2, 75.

^[48] A Törvény 65-74. §-hoz fűzött indokolásának harmadik bekezdése.

^[49] Tahin Szabolcs, „És, vagy, illetőleg”- a visszvégrehajtás elrendelésének feltételeiről, Magyar Jog 2019/11.

^[50] A BH1977.555. számú eseti döntés elvei tartalma így szólt: „Törvényességi óvás folytán hozott hatályon kívül helyező és új eljárást elrendelő határozat alapján visszvégrehajtásnak nincs helye.” A BH1997.519 számú eseti döntésé így: „Visszvégrehajtás kizártsága, ha erre nem az ügy érdemében hozott olyan jogerős határozat alapján kerül sor, amely a felperes polgári jogi igényének alaptalanságát megállapítva a keresetet érdemben elutasította vagy a pert megszüntette.”

^[51] Orosz Árpád, Az egyedi ügyekhez igazodás magyar gyakorlata a polgári ügyszakban, Jogesetek magyarázata, 2012/3., 3., Peschka Vilmos, A törvény és a bírói jog, A modern jogfilozófia alapproblémái, Gondolat, 1972, 302.

^[52] A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I., (szerk. Varga István), HVG-ORAC Kiadó, 2018, 621

^[53] Pp. 7. § (1) bekezdés 8. és 11. pont pontja, 247. § (1) bekezdése.

^[54] Kommentár (szerk. Varga István), 650.

^[55] Erről a körkörös folyamatról lásd: Peschka Vilmos, A jog mint a hermeneutika modellje, Appendix “A jog sajátosságához”, KJK, 1992, 145- 151.

^[56] BH1977.385.

^[57] Erről részletesen lásd: Virág Csaba - Völcsey Balázs, im., 4. és 7. pont.