ORAC Kiadó

Fejlemény a hír kapcsán: az első megújult lapszám 2018. szeptemberben megjelent. Elindult a folyóirat honlapja: www.abszemle.hu. A döntvénytárat pedig itt érik el.

A kilencedik évfolyamába lépett Alkotmánybírósági Szemle a jövőben konkrét, szerkesztett határozatokat (döntvénytárat) nem fog tartalmazni. A folyóirat kizárólag alkotmányjogi tanulmányokkal és írásokkal fog jelentkezni. Az első megújult lapszám 2018 augusztus elején jelenik meg, a második pedig 2018 decemberében. Az első lapszámban többek között Jóri András a GDPR alkotmányjogi vetületéről ír majd, továbbá megjelenik Gárdos-Orosz Fruzsina és Bedő Renáta Az alapvető jogok érvényesítése a magánjogi jogviták során – az újabb alkotmánybírósági gyakorlat (2014-2018) című tanulmánya. Közöljük még Vincze Attila Előzetes döntéshozatal és alkotmánybíráskodás című, valamint Schiffer András A szólásszabadság alkotmánybírósági gyakorlata a megváltozott közjogi környezetben című tanulmányait is, Ocskó András pedig a választási panaszok tapasztalatairól fog írni.

A döntvénytár szolgáltatás sem szűnik meg, csak annak formája alakul át: ezentúl a megszokott minőségben, de elektronikusan érik el előfizetőink.

Az Alkotmánybírósági Szemle mögött álló szerkesztői kör a következő.

  • Szerkesztőbizottság elnöke: Sulyok Tamás
  • Szerkesztőbizottság tagjai: Darák Péter, Harmathy Attila, Lenkovics Barnabás, Marosi Ildikó, Martonyi János, Paczolay Péter, Smuk Péter, Sonnevend Pál, Trócsányi László, Bodnár Eszter, Csink Lóránt, Gárdos-Orosz Fruzsina, Kirs Eszter, Kisné Dr. Fazekas Flóra, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán
  • Főszerkesztő: Török Bernát
  • Szerkesztők: Deli Gergely, Köblös Adél, Orbán Endre
  • Az elektronikus döntvénytár készítője: Köblös Adél, Lengyel Nóra