Több ponton változik az illetéktörvény jövőre: | Forrás: delmagyar.hu |
Jogerősen is pert nyert Kis János, valamint az ÉS, Polt Péter és a Legfőbb Ügyészség ellen. | Forrás: nepszava.hu |
Az elmúlt hónapban két jelentős törvényt fogadott el az Országgyűlés, mely a termőföldre vonatkozó tulajdonszerzés és használatba adás feltételeit gyökeresen módosította. A módosítások közül az egyik leglényegesebb a földhasználati nyilvántartásba történő bejegyzés változásai - írja honlapján a Fejér Megyei Kormányhivatal. | Forrás: orientpress.hu |
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent vasárnapi kormányrendelet kijelölte a tankönyvellátásban közreműködőket. Az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a könyvtárellátásért a Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. felel, a nemzeti köznevelés tankönyvfejlesztése és tankönyvellátása minőségének értékelésére pedig létrehozták a független, országos Nemzeti Tankönyvtanácsot. | Forrás: nyest.hu |
A devizahitelekről szólva Gulyás Gergely kifejtette: a Fidesz álláspontja változatlan, a devizahitel-szerződéseket ki kell vezetni a piacról, a januári szezonnyitó frakcióülésen foglalkoznak majd a kérdéssel. | Forrás: ma.hu |
Döntött a kormány a 2008-2009-es romagyilkosságok túlélő sértettjeinek és az elhunyt áldozatok hozzátartozóinak megsegítéséről. | Forrás: hvg.hu |
A 2008-as válság előtti szintet érheti el idén a tűzijátékok iránti kereslet, ami enyhe, de nem kiugró javulást jelent az utóbbi évekhez képest. Pontos értéket nehéz mondani, hiszen a bevétel felét az utolsó nap hozza - mesélte Volszki Péter pirotechnikus, a Csillagtánc Kft. vezetője. Jó tudni, hogy bár óriás telepeket már nem árulnak, az I-II. kategóriás tűzijátékokat egész évben meg lehet venni és használni, egy kiló hatóanyag-tartalom alatt pedig otthon is tarthatunk belőlük. | Forrás: orientpress.hu |
Január 1-jétől a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény alapján bárki fordulhat állami vagy helyi önkormányzati szervhez oly módon is, hogy személyes adatai csak az alapvető jogok biztosa és hivatala számára legyen hozzáférhető, ami főként korrupciós ügyekben lehet indokolt. | Forrás: hvg.hu |
A Kúria hat közigazgatási tanácsa készen áll arra, hogy a jövő évi parlamenti választás idején elbírálja a jogorvoslati kérelmeket. Kalas Tibor kollégiumvezető szerint a rövid, háromnapos határidőt tartani tudják majd, hat napra csak akkor lesz szükség, ha esetleg a szavazatok újraszámlálásáról kell dönteniük. | Forrás: mno.hu |
A társasházak törvényességi felügyeletét 2010 elejétől az ügyészség látta el. A kormányváltás után azonban kivették ezt a részt a törvényből, és mostanáig törvényes felügyelet nélkül voltak a társasházak. | Forrás: hvg.hu |
A Siófoki Járásbíróság 960 ezer forint megfizetésére kötelezte az ádándi önkormányzatot abban a jogvitában, melyet az iskola tetőszigetelését végző helyi Tibana Bt. kezdeményezett. A cég nem sokkal korábban végrehajtással jutott egy 826 ezer forintos összeghez, így lényegében megkapta a követelését. Az 50 ezer forintos részperköltség is az önkormányzatot terheli. | Forrás: sonline.hu |
Megsértette a személyiségi jogait a rendőrség annak a nyugdíjas nőnek, akit 2006. október 23-án délelőtt a Nádor utcában többekkel együtt jogtalanul körülzárt a karhatalom – állapította meg a Fővárosi Törvényszék. | Forrás: mno.hu |
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Harmathy Ildikó, a káptalantóti termelői piac tulajdonos-üzemeltetője, kezdeményezve, hogy a testület korrigálja állásfoglalását, amely szerint a termőföld nem amortizálódik és korlátlan ideig használható. Azt mondta: "nem peresíthető közérdek" miatt fordult az Ab-hez. | Forrás: profitline.hu |
A jövő év első felében kerülhet a kormány elé az új büntetőeljárási törvény, amelyet a parlament 2016-ban vagy 2017-ben tárgyalhat – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Répássy Róbert, aki szerint az ítélet befolyásolásának a látszatát is el kell kerülni. | Forrás: mno.hu |
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már most készülhet arra, hogy 2014. július 1-től új szabályok szerint dolgozik, a Versenytörvényt ugyanis nemrégiben módosította a parlament. Részletesen szabályozzák: ki és hogyan férhet hozzá az iratokhoz, közöttük azokhoz, amelyeket üzleti titoknak minősítenek. A Szecskay Ügyvédi Iroda szerint jövőre annyiban nehezebb dolga lesz a kártérítési igényt érvényesítőnek, hogy egyáltalán nem férhet hozzá sem engedékenységi kérelmekhez, sem egyezségi nyilatkozatokhoz. Ugyanakkor feltételezik, hogy amennyiben elfogadják az EU új irányelv-tervezetét; ezen szabályok ismételt módosításra szorulnak. | Forrás: nepszava.hu |
Az év legnagyobb eredményének nevezte Domokos László, hogy a közpénzügyekkel kapcsolatban megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált az Állami Számvevőszék (ÁSZ), és lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka. | Forrás: ma.hu |
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit a rendőrség több rendbeli lopás vétsége és rongálás vétsége megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe. | Forrás: szegedma.hu |
Szeged - Tárkány-Szűcs Babettet nevezte ki 2014. január 1-jétől öt évre Szegedi Törvényszék elnökévé Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke. | Forrás: delmagyar.hu |
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke nagy eredménynek tekinti, hogy sikerült a politikát a kapukon kívül tartani. A második elnöki ciklusa vége felé közeledve aggasztónak nevezte, hogy az ország szegényebb vidékein jelentősen visszaesett, sőt van, ahol gyakorlatilag megszűnt a fizetőképes igény az ügyvédi szolgáltatás iránt. | Forrás: jogiforum.hu |
Miért nem ütközik a jó erkölcsbe egy devizahiteles szerződés még akkor sem, ha minden terhet, kockázatot az adósra hárít, és minden jogot magának tartott fenn a bank? Mikor tekinthető uzsorásnak egy szerződés? Van-e politikai nyomás a Kúrián, hogyan kezelik a bíróságok a perdömpinget? Visszapasszolták-e a problémát a kormánynak, mit tehet a jogalkotó, miért az Európai Unió Bíróságától várják a megoldást? A nagy vitát gerjesztett jogegységi határozatról Darák Péter főbíró és Wellmann György kollégiumelnök beszélt a hvg.hu-nak. | Forrás: hvg.hu |
A Törvényszék megsemmisíti a géntechnológiával módosított Amflora burgonya forgalomba hozatalát engedélyező bizottsági határozatokat. A Bizottság megsértette a GMOk Unión belüli engedélyezési rendszerének eljárási szabályait - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében. | Forrás: jogiforum.hu |
Áder János köztársasági elnök december 19-i hatállyal felmentette azt a kecskeméti bírót, aki nem tudta igazolni vagyongyarapodását. | Forrás: hvg.hu |
Indokolatlan elbocsátással szembeni védelem, adómentes termékértékesítés, bíróság által módosítható szerződési feltételek, a magyar áfatörvény és az adhatósági gyakorlat összhangja, választottbírósági kikötések, fogyasztói érdekérvényesítés - Folyamatban lévő magyar, illetve magyar vonatkozású ügyek az Európai Unió Bírósága előtt. | Forrás: jogiforum.hu |
December végén, január elején várhatóan megjelenik a Magyar Közlönyben a Kúria devizaügyben hozott hétfői jogegységi határozata – tudta meg a Magyar Nemzet. A szöveg az indoklást is tartalmazza majd, ezt eddig nem ismerhette meg a nagyközönség. Egyelőre nem tudni, hogy a döntés meghozatalában részt vevő jogászok közül van-e bárkinek is devizahitele, a bírák vagyonnyilatkozatát ugyanis általában zártan kezelik. | Forrás: mno.hu |
Egyebek mellett az adótörvényeket, a biztosítási törvényt és az árfolyamgát igénybevételének szabályait is módosította az Országgyűlés. | Forrás: jogiforum.hu |
A 2014. március 15-étől hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó törvénymódosításokat fogadott el az Országgyűlés kedden. A változtatás mintegy száznyolcvan jogszabályt érint, köztük a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, egészségügyi törvényeket, agrár- és környezetvédelmi és az önkormányzatokat érintő jogszabályokat. | Forrás: orientpress.hu |
Az Országgyűlés kedden elfogadta az új hitelintézeti törvényt, a változtatások középpontjában a fogyasztóvédelem és a banki működés átláthatóságának erősítése áll. | Forrás: jogiforum.hu |
Ahhoz, hogy a közigazgatás és a civil szektor közelebb kerüljön egymáshoz, egymást segítve tudjon munkálkodni, kultúraváltásra van szükség a közigazgatásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten. | Forrás: hirado.hu |
A rendőrök mellett önkormányzati alkalmazottat, tűzoltót és ÁNTSZ-dolgozót is megvesztegethetett Vizoviczki László. A vállalkozónak újra elrendelték a házi őrizetét. | Forrás: mno.hu |
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ pert indított az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntése ellen, amellyel elvették tőle a 21 éve biomódon kezelt, 452 hektár földterület bérleti jogát és azt új, nem helyi és nem biogazdálkodóknak adták. A Greenpeace kiáll Kishantos mellett és több eszközzel is segíti a biogazdaság fennmaradását, többek között a terület fizikai védelmével (24 órás járőrszolgálat) és jogi segítségnyújtással. | Forrás: nepszava.hu |
Még nem tudni, mi lesz a Sukoró-ügyként ismert büntetőper folytatása, melyik bíróságnak kell majd tárgyalnia - közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője. | Forrás: hvg.hu |
A bírói szerződésmódosításnak az a rendeltetése, hogy egy-egy konkrét szerződés esetében orvosolja a felek között a szerződéskötés után bekövetkezett kedvezőtlen változások hatásait, ám arra nem alkalmas, hogy szerződések tömegénél csak az egyik fél számára hátrányosan avatkozzanak be - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke azt követően, hogy a testület hétfőn úgy döntött, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés. | Forrás: hvg.hu |
Január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány minden esetben jelzi azt, ha valakit gyerek ellen elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától. | Forrás: jogiforum.hu |
Az a legvalószínűbb, hogy február második felében hirdet ítéletet a Győri Ítélőtábla a soproni kettős emberölés perében. | Forrás: kisalfold.hu |
A folyamatban levő ügyeket ott kell befejezni, ahol azok a korábbi bíróságot kijelölő határozatok szerint kezdődtek - nyilatkozta a Népszabadságnak Handó Tünde. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke sajnálatosnak tartja, hogy most az egyes perekben közreműködő ügyvédek független szakértőként igyekeznek az alkotmánybírósági verdiktnek az általuk képviselt vádlottak számára kedvező értelmezést adni. | Forrás: nepszava.hu |
Elfogadta kormánypárti szavazatokkal az Országgyűlés a népszavazásokról szóló törvényt idei utolsó ülésnapján. | Forrás: jogiforum.hu |
A fővádlott, volt biztonsági őr 2011 novemberében követte el a bűncselekményt. Az ügy másodrendű vádlottjával és további, a nyomozás során nem azonosított társaival együtt megszervezte az általa vezetett pénzszállító autó kirablását. 1,2 milliárd forintot szereztek meg, ennek az összegnek mintegy felét találták meg nála elfogásakor. | Forrás: nepszava.hu |
Első fokon bűnös Keller László. A volt közpénzügyi államtitkárt személyes adattal való visszaélés kísérletéért marasztalta el a bíróság. Bár jogi értelemben büntetést nem kapott, fellebbez az ítélet ellen. Az elsőfokú ítélet szerint csaknem 900 vadász adataihoz jutott hozzá jogtalanul, amikor 2004-ben állami vadásztársaságoktól kért be dokumentumokat. A szocialista politikus a politikai és az üzleti elit összefonódására keresett bizonyítékokat. Arra volt elsősorban kíváncsi, hogy a vadász maga fizette-e ki az elejtett vad trófeájának értékét vagy valaki más. | Forrás: mno.hu |
Az Országgyűlés elfogadta az újabb egészségügyi törvénycsomagot kedden. A módosítás bővíti az úgynevezett preferált referenciaár-sávba tartozó, vagyis legkedvezőbb árú gyógyszerek körét, rögzíti a támogatási szabályokat, bővíti a betegek által igénybe vett ellátások lekérdezési lehetőségét és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatait is. | Forrás: jogiforum.hu |
Zömmel a bírákat, a bírósági szervezetet érintő rendelkezéseket tartalmaz az igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés. | Forrás: jogiforum.hu |
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése miatt nem hozott ítéletet, hanem visszautalta az eljárást a Fővárosi Törvényszékre a Zalaegerszegi Törvényszék kedden abban a perben, amely vesztegetéssel gyanúsított fővárosi rendőrök és társaik ellen az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kijelölése alapján folyt Zalaegerszegen. | Forrás: hvg.hu |
Első fokon pert nyert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Sberbankkal szemben az általa jogsértően az ügyfelekre áthárított tranzakciós illeték ügyében. | Forrás: hirado.hu |
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 2014. január 1. napjával hatályos módosításai elsősorban már meglévő jogintézmények alkalmazásához szükséges kiegészítéseket, valamint adminisztrációt egyszerűsítő pontosításokat tartalmaznak. | Forrás: jogiforum.hu |
Helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát és jogerősen megrovásban részesítette kedden a Veszprémi Törvényszék Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt zugírászat miatt. | Forrás: 168ora.hu |
A CÖF jogi szakértője szerint a bíróságnak a kisember érdekeit mindig szem előtt kell tartania. Ifj. Lomnici Zoltán a köztévében a rendszerváltás óta a legigaztalanabb döntésnek nevezte a Kúria tegnapi jogegységi határozatát a devizahitelesek ügyében. Annak szerinte olyan következményei lehetnek, mint egy IMF-hitelnek. | Forrás: hirado.hu |
Az Országgyűlés kedden elfogadta a büntetés-végrehajtási kódexet, amelynek egyik célja, hogy a börtönök önellátóvá váljanak. | Forrás: hvg.hu |
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés ismertetésekor beszélt a Kúria devizahitelekkel kapcsolatos döntéséről is. Azt mondta értékelik a határozatot, és a beadványról az Európai Bíróság döntését várják. | Forrás: hvg.hu |
Jogerős ítélet kötelezi a Budapesti Fegyház és Börtönt arra, hogy magánlevélben kérjen elnézést attól a fogvatartottól, akit az egyik börtönőre bántalmazott. A Kozma utcai intézetnek emellett 1,2 milliót és kamatait is ki kell fizetnie a még 2009-ben összerugdosott felperesnek. | Forrás: hvg.hu |
A Sanader-per koronatanúja, Robert Jezic már több mint egy éve nem fizette be a horvát bíróság számlájára azt a pénzt, amelyet állítólag a Mol az INA ellenőrzésének megszerzéséért fizetett Ivo Sanadernek, az elmaradást a védelem a tanú igazmondásának megkérdőjelezésére használhatja fel – írta a Jutarnji List című zágrábi napilap kedden. | Forrás: veol.hu |
A Kúria polgári kollégiuma meghozta jogegységi határozatát a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban – közölte a testület hétfőn kora délután. A Kúria szerint a devizaszerződések olyan szerződések, amelyeknél az adós viseli az árfolyamkockázatot. Ez a szerződéstípus önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe, és nem uzsorás szerződés. | Forrás: hvg.hu |
Kevés jogszabályt kísért akkora tiltakozás, mint az új földtörvényt, ami miatt még az egyébként hagyományosan összezáró kormánypárton belül is ellentétek robbantak ki. A most hatályba lépett jogszabály ugyanis teljesen átszabhatja a jelenlegi birtokviszonyokat, miközben a magyar – és az uniós – állampolgárok jelentős részét kizárja a földvásárlók köréből. | Forrás: piacesprofit.hu |
A Pesti Központi Kerületi Bíróság sem az árfolyamrés, sem az oklista esetében nem tartotta megalapozottnak két békéscsabai devizaadós OTP ellen indított keresetét. A bíróság álláspontja szerint a vitatott szerződés a jogszabályoknak mindenben megfelelt. Az egymillió forintot meghaladó perköltséget és illetéket így a pert kezdeményező devizahiteleseknek kell megfizetniük. | Forrás: portfolio.hu |
A fideszes Gulyás Gergely úgy értékelte, az ellenzékiek arra tesznek kísérletet, hogy a törvénybe az MSZP javaslatára bekerült rendelkezést megszegjék. A törvény szerint a vizsgálóbizottság vizsgálatának tárgya nem terjedhet ki olyan ügyre, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya. | Forrás: hirado.hu |
Az igazságügyi szakértők legutóbb néhány hete, az úgynevezett Rezesova-ügyben kerültek a figyelem előterébe. Elsősorban amiatt, mert etikai kérdéseket is felvetett az egyik szakvélemény készítőjének hozzáállása. A hatóságok szakértelmét pótolni hivatott testület azonban számos más gonddal is küzd - ami az igazságszolgáltatás hatékonyságát is érintheti. Némiképp rendhagyó az interjú dr. Lovász Zoltánnal, az Igazságügyi Szakértői Kamara elnökével. | Forrás: nepszava.hu |
Debrecen – Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás újbóli lefolytatását kérte az ügyész a Debreceni Ítélőtábla dr. Elek Balázs vezette büntetőtanácsától hétfőn, L. Tamás Zsolt és társai 2011. januárjában Hajdúhadházon elkövetett emberölésének ügyében. | Forrás: haon.hu |
Január elsejétől 75 százalékra csökkenhet a végkielégítések különadójának mértéke a mostani 98 százalékról a közszférában egy a vidékfejlesztési miniszter által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat értelmében. | Forrás: vg.hu |
Feltehetően az utolsó végzés is megszületett a dombóvári zászlóháborúként elhíresült ügyben. Ami nem szólt másról, mint egy angyalkás lobogó utáni esti hajszáról. | Forrás: pecsistop.hu |
Hétfőn jogegységi ülésen tárgyalja a Kúria polgári kollégiuma a devizahitelek elvi kérdéseit. A jogegységi eljárást három hete kezdeményezte Wellmann György, a kollégium vezetője. A november 25-én nyilvánosságra hozott jogegységi indítvány hét elvi kérdést vet fel, így többek közt, hogy a devizahiteles szerződések érvényesek-e, vagyis jogszabályba, nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköznek-e, tisztességtelen, uzsorás, avagy színlelt, megtévesztés, tévedés folytán kötött szerződések-e. | Forrás: jogiforum.hu |
A szorgalom ellenére is félbemaradt számos ügy, így még karácsony előtt az Országgyűlés 2013. évi téli rendkívüli ülésén bőségesen voksolhatnak. Kalapot le az előtt képviselő előtt, aki úgy szavaz, hogy tudja, mire nyom igen, nem vagy tartózkodok gombot. „Szerencsére” minden pártnak van karmestere, aki elrikkanja hogy igen, nem vagy tartózkodik gombot kell megnyomni. Íme a végszavazásra tervezett indítványok. | Forrás: gondola.hu |
Rogán Antal a Facebookon jelezte: felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a bíróság házi őrizetbe helyezte a szlovák Rezešovát, aki ittasan vezetve négy ember halálát okozta. Amikor aztán másik bíróság a nőt (újra) előzetesbe zárta, Rogán ismét előállt: „Magyarországnak olyan országnak kell lennie, ahol senki sem részesülhet jobb elbánásban csak azért, mert sok pénze van.” Hogyan próbálja befolyásolni a politika az igazságszolgáltatást? Erről is kérdezte Hack Péter büntetőeljárás-jogászt Nej György. | Forrás: 168ora.hu |
Zárószavazás előtti módosító indítvánnyal egy ponton módosítaná az Áder János köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött, a zsebszerződések felszámolása érdekében alkotott törvényt a fideszes Nagy István. | Forrás: hirado.hu |
Ítélet helyett az illetékesség hiányát állapította meg a Szolnoki Törvényszék egy olyan ügyben, amit évek óta ott tárgyalnak. Sólyomváriné Csendes Mária bíró azért döntött így, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten kimondta, alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény. | Forrás: nepszava.hu |
Bizonyos esetekben kötelező lett a nyomkövető, de a házi őrizetes magatartását nem szabályozhatják. | Forrás: metropol.hu |
Több energetikai tárgyú törvényt is módosított hétfőn a parlament: az egyik újdonság, hogy 2015 végéig kell vízórát felszerelni a ma még mérő nélküli, átalánydíjas fogyasztóknál. | Forrás: jogiforum.hu |
Már félszáz vállalkozás fordult a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez. | Forrás: privatbankar.hu |
Kisebb bírság megfizetése mellett utólag is igazolhatják az autósok külföldi rendszámú járművük magyarországi használatának jogszerűségét, a tervezett módosítás szerint 30 ezer forintos bírság megfizetése mellett 8 napon belül pótolható lesz a jogosultság igazolása – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön. | Forrás: tozsdeforum.hu |
A 2013-as adóév végéhez közeledve zsúfolt hetek várnak a hazai vállalkozásokra, ráadásul több jelentős, adózási kötelezettségeiket érintő törvényi változás lép életbe 2014. január 1-jén. Érdemes tehát mielőbb átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket. Az időben megkezdett felkészülés nemcsak a decemberi, hanem a május végi bevallási időszakot is nagyban megkönnyítheti. | Forrás: ado.hu |
Több kulturális tárgyú törvény alapvetően jogtechnikai jellegű módosítását fogadta el az Országgyűlés hétfőn 278 igen, 49 nem szavazattal és egy tartózkodással. | Forrás: jogiforum.hu |
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő első fokon elvesztette azt a kártérítési pert, amelyet az Elment az öszöd című film miatt indított Dézsy Zoltán rendező ellen - közölte az elsőfokú, nem jogerős ítéletről a perbe fogott rendező. A volt kormányfő ügyvédje is megerősítette a hírt. | Forrás: hvg.hu |
Magyarország — Már magyar börtönben ül a magyar szépségkirálynő, Svecz Szabina (35), akit 2009 májusában 3 év börtönre ítéltek, ám bűntársával megszökött az országból. Végül Kanadában kerültek rendőrkézre. | Forrás: blikk.hu |
Rendkívüli politikai nyomás alatt dönt a Kúria jogegységi tanácsa a devizaalapú hitelek ügyében. Döntésüknek ezért nemcsak a jogi eljárások kapcsán van tétje, kiderül majd az is, demokratikus jogállam maradt-e az ország, vagy sem – írja a Pénzkérdés blog. Ha igen, akkor már most jó eséllyel megmondható, milyen állásfoglalás születik az alapvető kérdésekben. Elég csak kiolvasni az eddigi határozataiból vagy egyéb eseti döntéseiből. Mire lehet számítani, ha hű marad elveihez a Kúria? – teszi fel a kérdést a blog. | Forrás: hvg.hu |
A kormány egyetlen érve sem bizonyult igaznak, amivel a kishantosi ökogazdaság beszántását indokolta - fejtette ki Szabó Rebeka, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője közleményében. | Forrás: nepszava.hu |
Újabb vörösiszap-károsult családnak ítélt meg kártérítést a bíróság. A döntés nem jogerős. A felszámolás alatt álló Mal Zrt. jogi képviselője el sem ment az ítélethirdetésre. A károsult családok ügyvédje szerint kicsi az esély, hogy megkapják az összeget, mert a felszámolás során először az egyéb követeléseket kell kifizetni, és nem biztos, hogy marad pénze a cégnek a kártérítésekre. | Forrás: mno.hu |
A Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármesterrel szemben megfogalmazott gyanú súlyossága megfelelő indok volt ugyan a politikus vizsgálati fogságba helyezéséhez, ám önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazolja, miért kellett Hunvaldot 31 hónapig rács mögött tartani - állapította meg keddi ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. | Forrás: jogiforum.hu |
Egészében nyilvánított egy devizahiteles szerződést semmissé a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében - számolt be a birosag.hu. | Forrás: portfolio.hu |
Három különböző szintű bíróság elmarasztaló ítélete ellenére továbbra is lótartással foglalkozik az érdi lógyilkosként elhíresült férfi, Sz. László – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. | Forrás: hirado.hu |
Még idén elfogadja az országgyűlés a második gyermekvédelmi törvénycsomagot – tudtuk meg az igazságügyért felelős államtitkártól. A javaslat értelmében a gyermekek ellen elkövetett súlyos bűntény soha nem évülne el, illetve fel kell majd tüntetni az erkölcsi bizonyítványban a foglalkozástól való eltiltást. Így a kérelmező nem vállalhat olyan munkát, amelynek keretében gyermekek nevelését vagy felügyeletét végezné. Répássy Róbert emellett a szigorodott Btk. hatásairól is beszámolt a Rádió Orientnek. | Forrás: orientpress.hu |
Debrecen – A rendőrség kerüli a felelősség kérdését; a hiba akár években is mérhető. | Forrás: haon.hu |
Az ünnepi munka díjazásának lehetséges módjait, a távolléti díj időszakának megállapítását, és egyéb, év végén időszerű munkaügyi kérdéseket is részletesen tárgyal cikkében az Adó szaklap. | Forrás: ado.hu |
Az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte jövő hét hétfőre és keddre a kormány a házelnöknél. | Forrás: napi.hu |
Újrakezdődhet első fokon annak a két rendőrnek a pere, akiket közokirat-hamisítással vádolnak. | Forrás: mno.hu |
A szlovák BMW-s elé bevágó Fiat, a műszaki szakvéleményekhez felhasznált szoftverek, pozíciók összeférhetetlensége, Mercedes-magángyűjtemény – közel három órán át faggattuk a támadások középpontjába került Melegh Gábort, aki a védelem szakértőjeként fordulatot hozott a Rezesova-ügy elsőfokú eljárásában. Kiderült az is, hogy az áldozatok családjának felkérése helyett miért Eva Rezesova védelmének mondott igent, és honnan ismeri a bírónőt. | Forrás: hvg.hu |
Először szabályozhatja törvény a modern büntetés-végrehajtást - mondta az MTI-nek adott interjújában Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka azzal összefüggésben, hogy az Országgyűlés jelenleg is tárgyalja a bv-kódexet. | Forrás: jogiforum.hu |
Az utóbbi időben elszaporodtak a cégeket nemegyszer komoly versenyhátránynak kitevő, akár milliárdos nagyságrendű kárt okozó, informatikai jellegű titoksértések, fehérgalléros bűncselekmények. | Forrás: vg.hu |
Melchior Wathelet főtanácsnok kihírdette indítványát a C-288/12. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben. A főtanácsnok szerint Jóri András adatvédelmi biztos megbízatásának idő előtti megszüntetésével Magyarország megsértette az uniós jogot. | Forrás: jogiforum.hu |
Lopás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a három embert, akik 2011 novemberében alagutat ástak, így jutottak be egy nagykanizsai ékszerboltba. Sikkasztás és csalás kísérlete miatt felfüggesztett börtönt kapott az üzlet tulajdonosa, mert a betörés után maga is ellopott ékszereket. | Forrás: hvg.hu |
Csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő, a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása - minderről hétfőn döntött az Országgyűlés, elfogadva a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását. | Forrás: nepszava.hu |
A Mol az INA-val kapcsolatos tárgyalások mihamarabbi folytatásában érdekelt - közölte a társaság kedden, miután a horvát gazdasági miniszter közölte, hogy tíz napon belül leülne az INA-ban tulajdonos Mollal. | Forrás: hvg.hu |
A törvény erejénél fogva is megszüntethetővé tette a lakásbérleti szerződéseket a parlament hétfőn. Ennek feltétele, hogy a bérleti jogviszony fennmaradása egy kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza. | Forrás: jogiforum.hu |
Tizenöt szakmai kamara, háromszázezer tag képviseletében tíz éve szövetségbe tömörült az érdekeik képviseletére. Konferenciájukon szóvá tették a köztestületi szabályozás Ptk.-ból való kikerülését, a kettős regisztrációt és mellőzésüket a jogalkotási folyamatból. | Forrás: jogiforum.hu |
Az új hitelbiztosítéki nyilvántartásba nem a közjegyzők, hanem a zálogszerződés érintettjei, a zálogjogosult és a zálogkötelezett jegyzi be a zálogjogot - döntött a parlament hétfőn. A hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló kormányjavaslatot 294 igen szavazattal, egy nem ellenében és 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. | Forrás: hvg.hu |
Már öt kilogramm szárított, fermentált vagy vágott dohány engedély nélküli birtoklása, megszerzése bűncselekménynek számítana egy az Országgyűlés gazdasági bizottsága által benyújtott módosító indítvány szerint. | Forrás: hirado.hu |
A jövőben az alapvető jogok biztosa is kezdeményezheti az alaptörvény értelmezését az Alkotmánybíróságnál (Ab), miután a parlament hétfőn elfogadta a fideszes Gulyás Gergely és Berényi László erről szóló törvénymódosító javaslatát. | Forrás: hvg.hu |
Utolérte a vég a Pécsi Közlekedési Zrt-t: a Pécsi Törvényszék elrendelte a sok sebből vérző cég felszámolását. A gépi sorsolás nyomán nem kisebb név, mint Varga Jenő Vectigalis Zrt-je végezheti a felszámolást. | Forrás: pecsistop.hu |
Kocsijával menekült a szirénázó rendőrök elől, majd az autó elé álló egyenruhást nekinyomta a garázsajtónak, ezért első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetést kapott Kovács József, a Kapos Holding koordinációs igazgatója, aki korábban a kaposvári közgyűlés fideszes képviselője volt. | Forrás: hvg.hu |
A területi önkormányzatokhoz kerülnek jövőre a regionális fejlesztési ügynökségek, az Országos Területfejlesztési Tanács helyett pedig létrejön az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény módosításával. | Forrás: napi.hu |
Ha a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatója ellen indított perben, amelynek tárgyalása pénteken kezdődött, felmentő ítélet születik, az precedens értékű lehet minden hasonló ügyben. Így a horvát hatóságok által indított vesztegetési eljárást is leállíthatják, és ezzel feloldódhat a magyar és a horvát állam között kialakult patthelyzet. | Forrás: napi.hu |
Elég bizonyíték gyűlt össze, így hamarosan vádat emelhet az ügyészség a rendőri vezetők korrupciós ügyében – ezt Polt Péter legfőbb ügyész mondta azután, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, és az Országos Bírósági Hivatal vezetőjével értékelték az állami szervek korrupcióellenes tevékenységét. Az igazságügy-miniszter a tanácskozás után azt mondta: a korrupciót nemcsak büntetni kell, hanem meg is előzni. | Forrás: mno.hu |
A miskolci városvezetés másodfokon is pert vesztett a Jobbik önkormányzati képviselőjével, Jakab Péterrel szemben. Az ítélet jogerős, így a fideszes vezetés nyolc napon belül köteles kiadni a politikus által kért közérdekű adatokat Lyukóvölgyről. | Forrás: alfahir.hu |
Egy nemrég elfogadott törvénymódosítás szerint a súlyos ügyekben nem lesz felső határa az előzetes letartóztatásnak. | Forrás: hir24.hu |
A Sepeljev-házaspár jogi képviselője bízik abban, hogy a bíróság iránymutatása alapján a bevándorlási hivatal soron kívül dönt megbízói menekültstátusának ügyében. | Forrás: ma.hu |
A strasbourgi bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló emberi jogi egyezmény megkerülhetetlen a hazai jogi kultúrában és egyre inkább a hazai alkotmányos garanciák helyébe léphet - mondták el a Magyar Tudományos Akadémia, az ombudsmani hivatal és a Nemzetközi Jogi Egyesület által szervezett konferencia résztvevői Budapesten pénteken. | Forrás: jogiforum.hu |
Jövő márciustól változnak az örökbefogadás szabályai: emelkedik az örökbefogadási korhatár, nyílt örökbefogadásnál is lehetősége lesz az anyának a szülést követő hat hétig visszavonni a lemondó nyilatkozatát, továbbá bevezetik az örökbefogadás utánkövetését. | Forrás: jogiforum.hu |
Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, mérlegelni fogja, hogy mely számítógépes programokat illeti meg a szabadalmi oltalom. | Forrás: hirado.hu |
A bíróságra érkező ügyek bírák közti elosztása a törvényes bíróhoz való jog érvényesülésének biztosítása mellett a bíróságok integritásának, mint az OBH elnöke által kitűzött stratégiai célnak a fokozott érvényre juttatását is célozza. | Forrás: jogiforum.hu |
Az adólevonási jog alapjául szolgáló ügyletek, számlák vizsgálata során a bizonyítási kötelezettség az adóhatóságot terheli - foglalt állást határozatában a Kúria. | Forrás: jogiforum.hu |
A vádat egy korábbi alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. | Forrás: kisalfold.hu |
Két jogerős ítélet is született a közelmúltban devizahiteles ügyben, mindkettő a Fővárosi Törvényszéken. Az egyikben az OTP Bank nyert: a bíróság kimondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások az adott esetben nem tették érvénytelenné a szerződést. A másikban viszont egy autóhiteles nyert: az árfolyamrés nem szerepelt a feltüntetett költségek között, emiatt a szerződés érvénytelenné vált. Az egyes bíróságok ítélkezése merőben eltér, egységes gyakorlatot legkorábban december 16-án a Kúria teremthet. | Forrás: portfolio.hu |
Futurisztikus elképzelés forradalmasítaná 2015. januárjától az ügyvédi ellenjegyzést. A jelenlegi bélyegző lenyomatok helyett időbélyeggel ellátott, elektronikusan regisztrált, hologramos matrica kerülne az okiratokra. | Forrás: jogiforum.hu |
Javában zajlik az uniós adatvédelmi szabályozás átalakítása. A tétet jelzi a rengeteg módosító indítvány és a törvénykezést övező figyelem. A tervezet jelen szövegében akadnak ígéretes elemek, de a digitális iparág még nem lehet felhőtlenül boldog. Dr. Balogh Virágtól, a Magyar Reklámszövetség főtitkárától és az IAB Hungary policy-munkacsoportjának vezetőjétől kértünk pillanatképet. | Forrás: mediapiac.com |
Üzent a Fidesznek a Kúria elnöke: nem kér a bírósági eljárások "befolyásolásának látszatát keltő" nyilatkozatokból, ezek ellen minden esteben fel kell léni. Darák Péter ezt az Eva Rezesová házi őrizete ellen kifakadó Rogán Antal megnyilatkozására utalva közölte. Így a bírói egyesület, valamint az ügyvédi kamara kiállásával együtt egyértelművé vált, hogy az igazságszolgáltatásnak elege lett a politikai nyomásgyakorlásból. | Forrás: nepszava.hu |
Fél éve még csak első fokon született meg az ítélet egy autós devizahiteles ügyében, akit a bankja perelt be. Az ítélet mára már jogerős és a bíróság a devizahitelesnek adott igazat, a szerződést semmissé nyilvánította - közölte az hitelest képviselő Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda. | Forrás: napi.hu |
Az utóbbi években lényegesen csökkent az államigazgatási és önkormányzati szektor pénzügyi kiszolgáltatottsága – összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési tapasztalatait a szervezet elnöke csütörtökön Debrecenben. | Forrás: mno.hu |
Dr. Farkas Lászlót nevezte ki hat évre a Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettesévé dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. | Forrás: teol.hu |
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be módosító indítványokat a parlament gazdasági és informatikai bizottsága – a dokumentumok az Országgyűlés honlapján jelentek meg. | Forrás: tozsdeforum.hu |
A trafiktörvény hatálybalépésével az átalakított szabályozásnak köszönhetően, a korábbi 40-50 ezer értékesítési hely kb. 5500-ra csökkent. A törvény hatálybalépésétől számítva már 3 hónap eltelt és az új engedélyesek megkezdték tevékenységüket, e cikk keretében bemutatjuk a vámhatósági engedélyezés tapasztalatait. | Forrás: ado.hu |
Csak 2015 júliusától lenne kötelező a polgári perekben elektronikusan benyújtani a keresetleveleket, okiratokat a vállalkozásoknak és a jogi képviselőknek, ha elfogadják az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának erről szóló, szerdán benyújtott módosító indítványát. | Forrás: jogiforum.hu |
Más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat, az alaptörvény is rögzíti, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók - hangsúlyozta a Magyar Bírói Egyesület közleményében. | Forrás: hirado.hu |
A korábbi közvetett tulajdonosnak 15 napon belül ki kell ürítenie a Virág Cukrászda és a Kis Virág ingatlanjait. | Forrás: hvg.hu |
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 25 évet kapott az a férfi, aki Mohácson tavaly megölte volt élettársát. A Pécsi Ítélőtábla szerint az ügyben a régi büntető törvénykönyv előírásait kell alkalmazni, az pedig nem teszi lehetővé a tényleges életfogytiglani kiszabását. Azért volt lehetséges az enyhítés, mert a bíróság szerint a nő a gyilkosság előtt önként adta át az elkövetőnek a bankkártyáját. | Forrás: mno.hu |
Emberöltő óta nem volt olyan direkt politikai nyomás a legfőbb bírói testületen, mint az elmúlt hetekben. A politikai szereplők megkönnyebbüléssel vennék, ha a fizetésképtelenné vált devizahitelesek feszítő szociális problémáit a Kúria mintegy varázsütéssel megszüntetné, s annak minden költségét a bankrendszerrel megfizettetné. | Forrás: vg.hu |
Budapest Budapest – Eddig a hírességeket próbálta megóvni a börtöntől, most azonban őt fenyegeti a büntetés: Ruttner György (58) ügyvéd ellen szerdán emelt vádat az ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, hamis tanúzásra való felhívás és más bűncselekmények miatt. | Forrás: blikk.hu |
Alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) kedden. | Forrás: hvg.hu |
A jövőben csak azoknak a civil szervezeteknek lehet felajánlani a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékát, amelyek előzetesen regisztráltak az erre szolgáló nyilvántartásba. Az erről szóló kormányzati előterjesztést hétfőn fogadta el az Országgyűlés 256 igen, 10 nem szavazattal, 72 tartózkodás mellett. | Forrás: jogiforum.hu |
A bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) azon határozatát, amely elmarasztalta a Prompt Pharma Kft.-t, és 500 millió forintos rekordbírságot szabott ki rá - közölte a gyógyszercég kedden az MTI-vel. A GYEMSZI-OGYI fellebbez az elsőfokú döntés ellen. | Forrás: vg.hu |
Lapunk úgy értesült, hogy az Egri Futball Club Kft. tulajdonosát, Kósa Sándort felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. | Forrás: heol.hu |
Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe – közölte a törvényszék szóvivője. | Forrás: mno.hu |
A Hír TV hétfőn arról számolt be, hogy elbukta kommunista nyugdíjpótlékát Nyers Rezső, aki vitatta, hogy érdemtelenné vált a pluszpénzre. | Forrás: hirado.hu |
Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatták le kedd este a parlamentben. | Forrás: hvg.hu |
Az új büntető törvénykönyv (Btk.) a jogos védelmi helyzet kiszélesítésével növeli a polgárok biztonságát – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Répássy Róbert szerint ennek indoka, hogy a változtatás a megtámadott védekezésének kockázatát a támadóra helyezi át. | Forrás: mno.hu |
Budapest, 2013. december 2., hétfő (MTI) – Az Országgyűlés mai ülésén az alaptörvény ötödik módosításával összefüggésben módosíthat törvényeket, ennek részeként eltörölhetik az alkotmánybírák 70 éves korhatárát. A képviselők emellett akár már ma meghatározhatják az új földtörvény részletszabályait. | Forrás: mon.hu |
A legfontosabb változások közé tartozik, hogy az állattartó telepek üzemeltetőit és a vetőmag-előállítókat csak meghatározott esetekben illeti majd meg az 1200 helyett 1800 hektáros kedvezményes birtokmaximum. | Forrás: hirado.hu |
A névjegyzék összeállításától kezdve a jelöltállításon át, az ajánlószelvények gyűjtéséig és a szavazásig a teljes időközi választási eljárást meg kell ismételni Fóton a bíróság vasárnapi döntése értelmében – közölte a helyi választási iroda (hvi) képviselője hétfőn az MTI-vel. | Forrás: 168ora.hu |
A Kúria utasítására ismételték meg a másodfokú eljárást a kazincbarcikai emberölés ügyében. A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. | Forrás: hvg.hu |
Az Alkotmánybíróság napirendjén azok az alkotmányjogi panaszok, amelyek az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezéssel kapcsolatos hatáskörét támadják. Megvizsgálják két volt bírósági vezető alkotmányjogi panaszának befogadhatóságát is. | Forrás: jogiforum.hu |