Szeminárium az új Ptk. szerződéseiről, gyakorlati alkalmazásukról
2014. november 25-én a Best Western Hotel Hungáriában (1074 Budapest, Rákóczi út 90.) a Ptk. szerződési szabályainak legfontosabb változásait bemutató HVG-ORAC szemináriumra kerül sor. Az esemény kiinduló pontja az, hogy a közelmúltban megjelent az új Polgári Törvénykönyv alapján összeállított első szerződés-mintatár.
A Szerződések tára - az új Ptk alapján című kötet – amelyet a konferencia résztvevői kedvezményesen vásárolhatnak meg – egy közös megalapozó, bevezető rész után fejezetenként rövid áttekintést ad az adott szerződéstípus jogszabályi hátteréről az új Ptk. és a kapacsolódó tucatnyi új vagy módosított törvény alapján. Ezt követik a szerződésminták jegyzetekkel, alternatívákkal. A szeminárium is ezt a szerkezetet veszi át.
Elsőként Wellmann György a Kúria Polgári Kollégiumának elnöke ismerteti a szerződések általános szabályait (különös tekintettel a szerződéskötés, érvénytelenség, szerződésszegés új rendjére). Ezután kúriai bírák és ügyvédek mutatják be egy-egy szerződéstípus újdonságait úgy, hogy lehetőséget adnak a konzultációra, kérdések felvetésére is.
Az első részben az adásvétel, az ajándékozás, a vállalkozás, a megbízás, a letét szabályainak rövid ismertetése történik meg, majd ebéd után a fuvarozás, a szállítmányozás, a használati szerződések és a forgalmazási szerződés feldolgozása. A kávészünetet követően pedig a hitel- és számlaszerződések, a biztosítéki, az alanyváltozásra irányuló és a zálogszerződések bemutatására és a felvetett kérdések megválaszolására kerül sor.
A szeminárium célja, hogy gyakorlati tanácsokkal, a konkrét kérdésekre adott szakértői válaszokkal segítséget nyújtson a résztvevőknek annak érdekében, hogy pontosan megszövegezett, korrekt szerződéseket tudjanak szerkeszteni, amelyekkel számos későbbi jogvita megelőzhetővé válik.