Darák Péter: A bíróságoknak is helyt kell állniuk az okozott kárért
Részlet az M1 Ma reggel c. műsorának május 28-i adásából. Forrás: mediaklikk.hu
Budapest, 2014. május 27., kedd (MTI) - Az állam, illetve a bíróságok károkozásért való felelősségének elmaradása súlyos működési zavarokhoz vezethet, és csökkenti az állami szervekbe, köztük a bíróságokba vetett közbizalmat - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke egy a bírói kárfelelősségről szóló szakkönyv bemutatóján, kedden Budapesten.
A főbíró elmondta, hogy meglehetősen kevés a bírói károkozással kapcsolatos elmarasztaló ítélet, ami azt jelzi: a jogintézmény valamiért nem működik.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a téves bírói jogértelmezésből önmagában nem következik kártérítési felelősség, csak ha kirívó a hiba, és az ok-okozati összefüggésben van az ügy érdemi részével, befolyásolja a végső döntést - ismertette a szakember.
Darák Péter szerint a bírói kárfelelősség eredményesebb érvényesítését kényszerítheti ki a bírói döntések ellen benyújtható alkotmányjogi panasz.
Kukorelli István alkotmányjogász, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró előadásában idézte a két és fél ezer évvel ezelőtti római tizenkét táblás törvényekben rögzített kárfelelősségről szóló regulát, mely szerint: "Kárt okoztál, térítsd meg!"
A kárfelelősség elve ma már kiterjed a közhatalomra, azon belül a bírói hatalomra, különös tekintettel a tisztességes és ésszerű időn belüli eljárás követelményére - fűzte hozzá.
A bírói függetlenség elve nem vonhatja maga után a mundér becsületének mindenek feletti védelmét - hangsúlyozta a volt alkotmánybíró, aki szerint a bírói hatalomtól elvárható, hogy legyen kiszámítható, legyen képes az önkorrekcióra, tévedései elismerésére és az általa okozott kár megtérítésére.
Bánáti János, a könyvbemutatónak otthont adó Magyar Ügyvédi Kamara elnöke büntetőjogászként azt emelte ki, hogy a büntetőeljárásban több garanciális biztosítékot áldoztak már fel a gyorsítás oltárán, de ennek az időszaknak remélhetően vége, és egyensúlyba kerül az időszerűség illetve a jogállamiság követelménye.
Borbás Beatrix A bírói hatalom kárfelelőssége című könyve részletesen foglalkozik az állami kárfelelősség kialakulásával, történetével, elméleti alapjaival, a közhatalomra jellemző jogellenes és felróható magatartásokkal, a bírósági károkozásért való helytállás gyakorlati kérdéseivel.
A kötet kitér a bíróságok által a tisztességes eljárás és az ésszerű időn belüli befejezéshez való jog sérelmével okozott károk hazai és európai megítélésére, így többi között az Európai Unió Bíróságának és a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróságnak a gyakorlatára. A kiadvány tartalmazza továbbá a témában bírákhoz intézet kérdőív válaszainak értékelését, tanulságait.
Borbás Beatrix könyve a HVG-ORAC Kiadónál jelent meg.