Kiadó ünnepi nyitvatartása: december 23. és 30.: 8:00-15:00; december 24-27. és 31.: zárva
Gazdasági társaságok – Cégtörvény
Új magánjog sorozat 2. kötete
Szerző(k): Gadó GáborGál JuditPázmándi KingaSándor TamásSárközy TamásVezekényi UrsulaWellmann György
Szerkesztő: Sárközy Tamás
A Gazdasági társaságok – Cégtörvény című kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy összefüggéseiben, elméleti igényességgel, ugyanakkor a gyakorlatban is jól alkalmazhatóan bemutassák a gazdasági társaságokra vonatkozó megújult szabályozást. Ez a könyv tartalmában is, szerkezetében is eltér a Ptk. Jogi személy könyve kommentárjától. A Ptk. rendelkezései mellett bemutatja ugyanis a módosult cégnyilvántartási és cégeljárási szabályokat; az egyes jogi személyek átalakulása, egyesülése, szétválása külön törvényben szereplő rendjét; valamint az új szabályozásra történő átállás – anyagi és eljárási – szabályait. A kötet nem paragrafusonként halad, hanem egy-egy érintett terület teljes áttekintését adja, olyan bírák, ügyvédek és jogtudósok ismertetésében, akik a szabályozás előkészítésében részt vettek, illetve az új rendelkezéseket a gyakorlatban is alkalmazzák.
A függelék már a legutóbbi módosításoknak megfelelően tartalmazza az érintett jogszabályszövegeket: a Ptk. Harmadik könyve első részét a jogi személyek általános szabályairól, harmadik részét a gazdasági társaságokról, a 2013. évi CLXXVI. törvényt a jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről és szétválásáról, valamint a 2006. évi V. törvényt a cégnyilvántartásról és a cégeljárásról, továbbá a Ptké. átmenetre vonatkozó szabályait.
Szerzőink
SÁRKÖZY TAMÁS: A jogi személyek általános szabályainak jelentősége a gazdasági társaságok jogában
GADÓ GÁBOR: A gazdasági társaságok közös szabályai
WELLMANN GYÖRGY: Közkereseti és betéti társaság
PÁZMÁNDI KINGA: Korlátolt felelősségű társaság
SÁNDOR TAMÁS (3:210–3:267. §) és VEZEKÉNYI URSULA (3:268 – 3:324 §): Részvénytársaság
PÁZMÁNDI KINGA: Konszernjog – Vállalatcsoport
GÁL JUDIT: Cégeljárás - cégnyilvánosság
A könyvet a Jogkódex Prémium (és a JogTudor program keretében szolgáltatott Jogkódex) is tartalmazza.
Új magánjog sorozatúj Ptk.társasági jogcégjogSárközy Tamás
- Akciós ár: 4 000 Ft
- Teljes ár: 8 000 Ft