ORAC Kiadó

Kiadó ünnepi nyitvatartása: december 23. és 30.:  8:00-15:00; december 24-27. és 31.: zárva

folyóirat

In Medias Res

Folyóirat a sajtószabadságról és a társadalmi nyilvánosság szabályairól

Bár a sajtószabadságról való gondolkodás Magyarországon is több évszázada kezdődött, annak mai világunkban betöltött szerepéről, és szükséges határairól értelemszerűen csak 1989-et követően kezdődhetett meg az érdemi eszmecsere. A médiajog tudománya hasonlóképpen fiatal. A számos ellentmondással terhes alkotmányos fejlődés, a média világának rohamléptékű fejlődése, és a régi válaszok (amelyek itthon persze újnak számítottak) folyamatos újragondolási kényszere pedig nem segítette elő a sajtószabadság és a médiaszabályozás alapkérdéseinek megnyugtató, és hosszú távon is érvényes megválaszolását.

A hatályos magyar médiaszabályozás körüli vitákból egyértelműen kiderült, hogy – a korábbi látszat ellenére – jó kétszáz évvel a francia forradalom után sem látszik európai szintű konszenzus a fent említett alapkérdésekre adható válaszok körül. Egy tudományos folyóiratnak elfogulatlanul, a tudományosság kritériumainak megfelelően kell felületet biztosítania az értelmes diskurzus számára. A szerkesztők jelen folyóirat oldalain e célt kívánják elérni. Az In Medias Res olvasói segítségével olyan nyitott fórum kíván lenni, ahol az érdeklődő közönség megfontolandó, vagy vitákat gerjesztő gondolatokra lelhet.

A folyóirat weboldala: inmediasresfolyoirat.hu

Az In Medias Res lapszámai (2012−2024) online:
szakcikkadatbazis.hu/In_Medias_Res

Főszerkesztő: Koltay András 

Szerkesztőség: Bartóki-Gönczy Balázs, Hulkó Gábor, Lapsánszky András, Rab Árpád, Smuk Péter, Török Bernát, Ződi Zsolt

Szerkesztőségi titkár: Szikora Tamás 

Szerkesztőbizottság: Gellén Klára, Gosztonyi Gergely, Grad-Gyenge Anikó, Láncos Petra, Nyakas Levente, Pogácsás Anett, Pázmándi Kinga, Tóth András 

International Editorial Committee: Peter Coe, James Curran, Amy Gajda, Joanna Kulesza, Ronald J. Krotoszynski, Jr., Andrej Skolkay, Russell Weaver, Paul Wragg, Kyu Ho Youm, Vincenzo Zeno-Zencovich

Tanácsadó testület: Baka András, Barna Attila, Bihari Mihály, Csehi Zoltán, Horváth Attila, Karácsony András, Kecskés László, Kukorelli István, Lábady Tamás, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Révész T. Mihály, Schanda Balázs, Szalay Péter, Székely László, Takács Péter, Trócsányi László, Varga Zs. András, Zlinszky János

Megjelenik: félévente

Lapunk a Magyar Tudományos Akadémia IX. (Gazdaság- és Jogtudományok) Osztály Állam- és Jogtudományi folyóiratlistáján hazai 'B' kategóriás besorolást kapott.

  • Teljes ár: 4 000 Ft
  • Diákkedvezmény: 15%