A kosár üres!
2015-04-14
Megjelent a versenytörvény kommentárja
Rangos környezetben neves előadók mutatták be a versenytörvény legfrissebb, Kiadónk gondozásában megjelent kommentárját. A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményét adjuk közre.
2015-04-08
Az Új magánjog sorozat kilencedik kötete a kártérítési jogot mutatja be.
Fuglinszky Ádám a május 5-i szemináriumon arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy beszélhetünk-e „új” kártérítési jogról.
Hogyan alakul az érvénytelenséggel kapcsolatos gyakorlat az új Ptk. alapján?
Jójárt Eszter kúriai főtanácsadó és Sándor István ügyvéd szemináriumot tartanak március 3-án az érvénytelenségről. Az apropót az Új magánjog sorozatunk harmadik kötete és a Kúrián működő joggyakorlat-elemző csoport megállapításai adják.
2014-11-15
Szeminárium az új Ptk. szerződéseiről, gyakorlati alkalmazásukról
2014. november 25-én a Best Western Hotel Hungáriában a Ptk. szerződési szabályainak legfontosabb változásait bemutató HVG-ORAC szemináriumra kerül sor.
2014-07-29
Megtiszteltetés, hogy szerzőink között tudhattuk Weiss Emilia professzor asszonyt, akinek a neve összeforrt a családjoggal.
Tavasszal készült el (szerzőtársával közösen) annak a könyvének a kéziratával, amely napokon belül nyomdába kerül. Nagy becsben fogjuk tartani utolsó könyvét.
2014-05-28
Darák Péter: A bíróságoknak is helyt kell állniuk az okozott kárért
Borbás Beatrix A bírói hatalom kárfelelőssége című könyve részletesen foglalkozik többek között a közhatalomra jellemző jogellenes és felróható magatartásokkal, a bírósági károkozásért való helytállás gyakorlati kérdéseivel.
2014-03-09
Most érdemes előfizetőnek lenni, hiszen nem csak papíron, de online is olvashatóak a BH-k!
A kuriaidontesek.hu oldalon a folyóirat előfizetői egy közel 24 000 határozatot tartalmazó adatbázishoz kapnak hozzáférést. Az érdeklődök pedig regisztráció után „próbahatározatokkal” tesztelhetik az oldalt.