Kiadó ünnepi nyitvatartása: december 23. és 30.: 8:00-15:00; december 24-27. és 31.: zárva
A vezető tisztségviselő jogállása és felelőssége
Tanulmánykötet
Szerzők: Cséffán JózsefCsöndes MónikaFerencz JácintGöndör ÉvaHornyák ZsófiaHorváth IstvánJójárt EszterKenderes GyörgyKeserű Barna ArnoldLőrincz GyörgyNádas GyörgyPrugberger TamásRácz OrsolyaRácz ZoltánTercsák TamásTrenyisán Máté
Szerkesztő: Pál Lajos
Az új Ptk. hatálybalépését követően némiképp meglepetésként hatott, hogy újra „fellángoltak” a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő jogállásával kapcsolatos viták. E tekintetben a „casus belli”-t a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésének értelmezése jelentette. A vita lényege, hogy a kártérítési felelősség tekintetében miként kell értelmeznünk az általános és különös szabály viszonyát, azaz a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségére a Ptk. vagy az Mt. szabályait kell-e irányadónak tekinteni.
Jóllehet, az eltérő értelmezések jellemzően az adott jogág művelőihez való tartozás alapján különböznek, de érdekes módon a „frontvonalak” nem kizárólag a polgári jogászok és a munkajogászok között húzódnak, hiszen mindkét táborban vannak „renegátok”, akik másképp gondolják.
Ám ahogyan ez lenni szokott, a vita nem állt meg a kártérítési felelősség szabályainak értelmezésénél, az új polgári jogi szabályozás apropóján ugyanis mind többen vetettek fel olyan kérdéseket, amelyeket a kilencvenes évek végén már lezártnak hittünk. Így például újra vitatjuk, hogy a vezető tisztségviselő egységes vagy kettős jogviszonyban áll-e. Annak érdekében, hogy legyen lehetőség az eltérő nézetek kifejtésére, egymás álláspontjának megismerésére, a Magyar Munkajogi Társaság 2017. február 2-án vitaülést szervezett, ahol átfogó, vitaindító előadást követően a különböző felfogásokat képviselők, polgári jogászok és munkajogászok egyaránt kifejthették véleményüket.
Ennek a vitaülésnek a – rendkívül színes – eredményét tarthatja kezében az Olvasó. A kötetben az előadók és hozzászólók írásban, szerkesztett formában teszik közzé álláspontjaikat, bizonyítva, hogy az eltérő nézetek színvonalas kifejtése segíthet egymás álláspontjának megismerésében és elfogadásában.
Szerkesztő
Tartalom
- Lőrincz György: Újabb kérdések és viták a vezető tisztségviselő jogállásáról
- Cséffán József: A jogi személy ügyvezetését munkajogviszonyban ellátóvezető tisztségviselő kártérítési felelősségének egyes kérdései
- Csöndes Mónika: A Ptk. vagy az Mt. alapján kell megítélni a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségét, ha a tisztségét munkaviszonyban látja el?
- Keserű Barna Arnold: Gondolatok egy lezáratlan vitához – a vezető tisztségviselők jogállása és felelőssége
- Nádas György: A vezető jogviszony tartalmi kérdései
- Tercsák Tamás: Vezető tisztségviselő jogállása, felelőssége
- Ferencz Jácint – Trenyisán Máté: Jogértelmezései kérdések a vezető tisztségviselő társasággal szembeni kártérítési felelősségének köréből
- Göndör Éva: A vezető tisztségviselői jogviszony a munkajog és a polgári jog metszéspontjában
- Horváth István: Bíznak és megbízzák!
- Jójárt Eszter: Gondolatok a vezető tisztségviselő belső felelősségéről
- Kenderes György – Rácz Zoltán – Hornyák Zsófia – Rácz Orsolya: A vezető állású munkavállaló jogviszonyai felelősségük aspektusaiból
- Prugberger Tamás: A vezető alkalmazottak jogállása a fejlett tőkés államokban és Magyarországon a jog-összehasonlítás tükrében
munkajogúj Ptk.Magyar Munkajogi Társaság
- Akciós ár: 2 450 Ft
- Teljes ár: 4 900 Ft
Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?