ORAC Kiadó
Birtokvédelmi kézikönyv

ISBN: 978 963 258 589 5

Megjelenés éve: 2023

Formátum: B/5, kartonált

Terjedelem (oldalszám): 392

könyv

Birtokvédelmi kézikönyv

Szerzők: Gaál JánosKajó Cecília

Lektor: Menyhárd Attila

Könyvünket elsősorban jegyzőknek és birtokvédelmi ügyintézőknek írtuk. Létjogosultságát már önmagában megalapozza az az ügytömeg, amelyet a jegyzők a birtokvédelmi hatáskörben kezelnek évente. A közigazgatás egy olyan speciális szegmenséről van szó, amely a jegyző hatósági szemléletén kívül esik: a megszokottól, általánostól teljesen eltérő megközelítést, hozzáállást, szemléletet, sőt lelkületet követel. Egyúttal azt gondoljuk, hogy a jegyzői birtokvédelmi eljárásban részt vevő jogi képviselők is haszonnal forgatják majd a kötetet, amely számukra is útmutatásként szolgálhat.

A kézikönyv tartalmát tekintve az elméleti és a gyakorlati ismeretekre egyaránt hangsúlyt helyeztünk úgy, hogy akár a kezdő, akár a rutinos jogalkalmazó is találhat benne hasznos tudást. Mint minden más szakterületen, a jegyzői birtokvédelmi eljárásokkal kapcsolatban is elmondható, hogy a joggyakorlat színes, országszerte eltérő.

Dr. Kajó Cecília LL.M. igazgatásszervező, jogász 27 éve dolgozik a közigazgatásban, 12 éve vesz részt birtokvédelmi, illetve az azzal párhuzamosan végzett állatvédelmi hatósági munkában. A Magyar Birtokvédelmi Szövetség főtitkáraként a Kúria birtokvédelmi joggyakorlat-elemző munkacsoportjának külsős tagja volt. Jelenleg a Magyar Birtokvédelmi Szövetség tanácsadója. Birtokvédelmi tárgyú szakmai konferenciák, továbbképzések rendszeres előadója. A birtokvédelem mellett a másik szakterülete az állatvédelem.

Gaál János igazgatásszervező 16 éve dolgozik a közigazgatásban, 10 éve tevékenykedik birtokvédelmi ügyekben. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem „Birtokvédelmi kisokos” e-learning képzése kidolgozásának külsős szakértője volt. A Magyar Birtokvédelmi Szövetség tanácsadója. Birtokvédelmi tárgyú szakmai konferenciák, továbbképzések rendszeres előadója.

dologi jogbirtokvédelem
  • Teljes ár: 12 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése