ORAC Kiadó
folyóirat

Jogtudományi Közlöny

A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata

„Készséggel sorakozunk mindig azokhoz, kik a jogtudomány fejlődésében a közjólétet látják felhívni. Készséggel szentelünk e lapon minden sort, munkásságunkban minden erőt az új lángra szított oltárnak, mely fölött a jog istensége áll.”

Ökröss Bálint: A szerkesztő előszava
Jogtudományi Közlöny
Pest, Januarius 2. 1866. évfolyam, 2. old

A Jogtudományi Közlöny egyike Magyarország legrégebbi jogi folyóiratainak. Az 1866-ban indult lap – megszakított megjelenése miatt – ma a 79. évfolyamánál jár és a mindenkori jogtudomány nagyjai és feltörekvő tehetségei közül válogatta szerzőit. A lap kiemelt törekvése az elméleti alaposság, igyekezve nem csorbítani a gyakorlati felhasználhatóságot sem. Ez a lapcél már csak azért is fontos, mert a lap a Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályának felügyelete alatt működik, így az akadémiai szféra által megkövetelt magas színvonal megtartása elsődleges.

A folyóirat további fontos célkitűzése – tudományos közleményein, a jogalkotás és a joggyakorlat alakulásának követésén, valamint a jogirodalom és a jogélet fejleményeinek közvetítésén túl –, hogy a szakmai párbeszéd és viták fóruma legyen. Erősíteni akarjuk a jogterületek közötti kapcsolatokat a közös problémák és az „áthajlások” kiemelése útján. Nyitott az újság a jog szerepének multidiszciplináris megközelítései iránt, nemcsak elméleti értelemben, hanem a jogági gyakorlatok elemzése és értékelése szempontjából is.

A Jogtudományi Közlöny lapszámai (2000−2024) online:
szakcikkadatbazis.hu/Jogtudomanyi_Kozlony

A Magyar Tudományos Akadémia Állam-
és Jogtudományi Bizottságának folyóirata

Alapítva 1866-ban

Az ORAC Kiadó jelenteti meg 2017-től

A szerkesztőbizottság vezetője: Dr. Vörös Imre 
Főszerkesztő: Dr. Horváth M. Tamás 
Szerkesztők: Dr. Bartha Ildikó, Dr. Szeibert Orsolya, Dr. Udvary Sándor 
Szerkesztőbizottság: Dr. Hamza Gábor, Dr. Lamm Vanda, Dr. Veress Emőd, Dr. Vörös Imre 

Megjelenik: havonta

ISSN 0021-7166

A kéziratok és a publikálással kapcsolatos további kérdések a horvathmt.jogtudkoz@gmail.com címre küldhetők.

Lapunk a Magyar Tudományos Akadémia IX. (Gazdaság- és Jogtudományok) Osztály Állam- és Jogtudományi folyóiratlistáján hazai 'A' kategóriás besorolást kapott.

  • Teljes ár: 2 500 Ft
  • Diákkedvezmény: 15%