A kosár üres!
Hazánkban a jogalkotó soha nem pihen: a kerekek szünet nélkül forognak, és csak úgy zúdul ránk a törvény-, illetve jogszabályáradat. Az Országgyűlésnek tavaly (2020-ban) 179 törvényt sikerült alkotnia (ez a szám 2019-ben csak 128 volt), de a Kormány és a minisztériumok sem tétlenkedtek. Amennyiben a széles értelemben vett büntető jogszabályok közül a Büntető Törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvényt vesszük górcső alá, akkor azt látjuk, hogy 2020. évben az előbbit 11 törvény 9 alkalommal, az utóbbit pedig 10 törvény 7 esetben módosította. A hatálybalépéstől számítva a Btk. 47, a Be. pedig 11 módosítást ért meg.
A munkajogi szabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a munkáltató pusztán a büntetőeljárás megindításának ténye alapján azonnali hatállyal számolja fel a jogviszonyt, mely munkajogi jogkövetkezmény az Alkotmánybíróság több határozata szerint nem sérti az ártatlanság vélelmét. Ha ilyen jogszabályi felhatalmazás nincs, a vádiratba foglalt bizonyítékok ügyészi értékelésén alapuló tényállásszerű leírás alkalmas lehet a fegyelmi eljárás lefolytatására és a munkajogi következmények alkalmazására – mondta ki a Kúria.
Az Alaptörvény nem tartalmaz kifejezetten a közszolgálatra nézve speciális szabályokat, így az Alaptörvény keretei között a törvényhozó nagy szabadságot élvez a közszolgálati jogviszonyok szabályozásában - szögezi le az Alkotmánybíróság III/1869/2020. számú, bírói kezdeményezést elutasító határozatában. Az Alkotmánybíróság elutasította a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvény egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíró álláspontja szerint támadott jogszabályi rendelkezés a korábban önkormányzati tisztviselőként foglalkoztatott felperes olyan jelentős érdeksérelmét okozta, amely nem feleltethető meg az Alaptörvényben foglalt szükségesség-arányosság követelményének, ennél fogva sérti a jogállamiság elvét.
Nem alaptörvény-ellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése. Elutasította az Alkotmánybíróság Göd Város Önkormányzatának a különleges gazdasági övezetre vonatkozó szabályozás alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszát. A testület ugyanakkor alkotmányos követelményként előírta, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania.
2021. február 19-én, életének 79. évében elhunyt Bagi István, az Alkotmánybíróság volt tagja. 1997 júniusa és 2006 júniusa között volt az Alkotmánybíróság tagja.
A Legalfest 2020. adatvédelmi témája volt a szerződő felek adatvédelmi szempontú státuszának meghatározása. Az előadást követően, annak folytatásaként született, adatfeldolgozói szerződésekkel kapcsolatos cikk folytatásaként a közös adatkezelői megállapodásról esik most szó, akárcsak az előző cikkben, most is az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) 7/2020. Iránymutatás-tervezetére figyelemmel.
"Kemény munka összeegyeztetni a női szerepeket egy olyan kompetitív szakmával, mint a jogászi" - mondja Borbás Beatrix egyetemi oktató-kutató, ügyvéd, a Kúria főtanácsadója. De hogyan találkozik az alkotmányértelmezés a női jogegyenlőség témájával? Mi az, amit az amerikai alkotmányértelmezési technikákból vagy a jogi oktatás módszertanából adaptálni lehet itthon? Mi a célja a Magyar Ügyvédnők Egyesületének? - Egy példaértékű jogászi pálya - nőként. Erről beszélgettünk.
Bár a figyelem a 2020-as évben a COVID-19 világjárványra és a számos országban bevezetett különleges jogrendekre és különféle korlátozó intézkedésekre irányult, a "rendes" jogalkotás folyamata sem állt meg. Jelen cikkben olyan versenyjogi fejleményekre kívánjuk felhívni a figyelmet, amelyek nem kapcsolódnak a koronavírushoz.
November 17.-én fogadta el az országgyűlés a családi gazdaságokról szóló törvénytervezetet. A 2021. január elsején hatályba lépett törvény jelentősen könnyíti a családi gazdaságok adó – és adminisztrációs terheit.
Az adósságnak senki sem örül, sem az, akinek tartoznak, sem az, aki tartozik. Mi történik, ha az adós nem tudja rendezni a tartozását? A végrehajtó mindent elvihet a bírósági végrehajtás során? Van, ami még ilyen esetben is tabu? Mi az, amit még a végrehajtó sem vihet el?
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 164. § (1) szerint: „A könyvviteli zárlathoz az üzleti év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett kiegészítő, helyesbítő, egyeztető, összesítő könyvelési munkák és a számlák technikai lezárása tartoznak.” Ha az üzleti év fordulónapja december 31, úgy a számviteli törvény szerinti beszámolókészítési és közzétételi kötelezettségnek május 31-ig (a törvény szövege szerint: „adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig”) kell eleget tenni.
2021. január 1-től gyakorlatilag minden magyar szabályok szerint kiállított számla online számla-adatszolgáltatásra kötelezetté vált, függetlenül a vevő típusától és a számla áfatartalmától. Bár a régi adatszolgáltatási kötelezettségeket már maradéktalanul kell teljesíteni, de az új szabályok megsértése nem von még maga után szankciót.
Előző cikkünkben főként a technológiai cégek cenzúragyakorlatát, valamint a szólásszabadság amerikai jogi és európai értelmezését boncolgattuk. Ezen cikkünkben Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr alkotmányjogász, kutató osztja meg gondolatait az internetes tartalmak blokkolása témájában, és gyakorlati javaslatokat is nyújt a közösségi média oldalak vagy egyéb platformok felhasználói részére.
A köznyelvben a vezető, vezető tisztségviselő, vezető munkatárs fogalmakat szinonimaként használjuk. Jogi szempontból azonban e kifejezéseknek egészen eltérő jelentéstartalma lehet, amennyiben e tisztségek jogi természetét vesszük górcső alá.
A Kúria a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében végzett 2019. évi tevékenységét ismertette Dr. Varga Zs. András az Országgyűlés plenáris ülésén.
Március elsejétől az új energiahatékonysági címkék a boltokban is megkönnyítik a legkelendőbb háztartási nagygépek, fényforrások és elektronikus kijelzők összehasonlítását, a fogyasztóvédelmi hatóság már tavasszal ellenőrzi a címkék megfelelőségét a hagyományos és az online kereskedelemben - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden. Az energiacímkézés az elmúlt 25 évben a fogyasztók tájékoztatásának egyik legfontosabb eszközévé vált, miközben hathatósan ösztönözte a gyártói innovációt.
Új szabályok léptek életbe 2021. január 1-jén az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnése óta érvényben volt átmeneti időszak. Mi változott a munkajog és az idegenrendészeti szabályok területén? Hogyan él tovább az uniós jog az Egyesült Királyságban? Cikkünk megadja a válaszokat.
A felkészülési díj alapja a bírósági eljárás egészében végzett védői tevékenység, és nem csupán a védő részvételével lefolytatott eljárási cselekmények - szögezi le az Alkotmánybíróság III/1751/2020. számú, bírói kezdeményezést elutasító határozatában. Az Alkotmánybíróság elutasította a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló IM rendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.
A semmis szerződés kártérítési jogkövetkezményére irányadó anyagi jogi szabály meghatározása. Tájékoztató a Pfv.V.20.610/2020/7. számú ügyben hozott egyedi határozatról. A peres felek között 2010-ben jött létre adásvételi szerződés, amelynek az 1959. évi IV. törvény (rPtk.) rendelkezései alapján a jogszabályba ütköző jellege miatti semmisségét jogerős közbenső ítélet állapította meg. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében az eredeti állapot helyreállítása mellett a bíróságnak az alperes viszontkeresete alapján döntenie kellett az érvénytelen szerződéssel összefüggő kártérítési igényekről is.
A kistelepüléseken kiskereskedelmi tevékenység keretében napi fogyasztási cikket értékesítő, vagy azt újonnan vállaló vállalkozási formában folytatók számára elérhető támogatást hirdetett meg a kormány a 62/2021. rendeletben.