Megjelent a versenytörvény kommentárja - bemutató a Kúrián
A versenyjog az elmúlt 25 évben komplex jogterületté fejlődött Magyarországon, ami megkerülhetetlenné tette az aktuális törvényi szabályozás gyakorlati megvalósulását bemutató és elemző, átfogó kommentár megírását és kiadását. A Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet bemutatójának résztvevőit dr. Darák Péter, a Kúria, és dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke köszöntötte.
A GVH kiemelt célja, hogy elősegítse a piaci szereplők jogkövető magatartását és fejlessze versenyjogi tudatosságukat a jogszabályok megismerésének és értelmezésének megkönnyítésével is, ezért állította össze a GVH Szerkesztőbizottsága a legfrissebb kommentárt, amely 13 évvel követi elődjét. Dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke a Kúria épületében tartott rendezvényen hangsúlyozta, „a GVH feladata a magyarországi versenykultúra és fogyasztói kultúra fejlesztésében, hogy megfogalmazza, s közzétegye a jogalkalmazási gyakorlatában kikristályosodott megállapításokat, amelyek elsősorban a piaci szereplők számára szolgálhatnak iránymutatásul a versenytörvény alkalmazásáról, elősegítve ezzel is a vállalkozások megfelelését a versenyjogi előírásoknak.”