Kiadó ünnepi nyitvatartása: december 23. és 30.: 8:00-15:00; december 24-27. és 31.: zárva
Hitelbiztosítékok
Új magánjog sorozat 13. kötete
Szerzők: Anka Márton TiborAnka TiborBodzási BalázsLeszkoven LászlóPomeisl András
Szerkesztők: Bodzási Balázs
A polgári jogon belül a hitelbiztosítékok joga a rendszerváltozás óta eltelt időszak alatt kiemelkedően fontos szerephez jutott. Ennek hátterében az áll, hogy piacgazdasági körülmények között a hitelbiztosítékoknak meghatározó a gazdasági jelentőségük, hiszen közvetlen kapcsolatban állnak a hitelélettel. Szoros az összefüggés a hitelbiztosítékok és a hitelnyújtás, annak feltételei és költségei között.
A magyar jogirodalomban eddig nem jelent meg olyan átfogó munka, amely feldolgozta volna a hitelbiztosítékok jogát. A zálogjogot áttekintő legutóbbi kötet is 2003-ban jelent meg. Ezért is kiemelkedően fontos ez az új kiadvány, amelynek aktualitását fokozza, hogy a parlament 2016. június 13-án elfogadta a Ptk. módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. Ennek a módosításnak (2016. évi LXXVII. törvény) a legjelentősebb része a zálogjogi szabályokat érinti. A kötet már ezeket a módosított rendelkezéseket is részletesen bemutatja.
A kötet szerkesztője Bodzási Balázs, aki az utóbbi években több cikket és tanulmányt is publikált ebben a témában. A kötetben ő írja az újraszabályozott önálló zálogjogról, a fiducia-tilalomról, illetve annak a Ptk.-módosításban szereplő oldásáról szóló részeket. Ugyancsak Bodzási Balázs a szerzője az alzálogjogra, a zálogjogosulti bizományosra, illetve a zálogjog érvényesítését és megszűnését tárgyaló fejezeteknek, valamint a garanciaszerződés szabályait bemutató résznek is.
A kötet szerzője Leszkoven László ügyvéd is, aki a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Civilisztikai Tudományok Intézetének egyetemi docense. Számos monográfia, kommentár és tanulmány szerzője, amelyek közül a zálogjoggal foglalkozó átfogó munkája 2001-ben jelent meg Miskolcon. A könyvben Leszkoven László egy általános áttekintő, bevezető részt ír, továbbá ő írja a kezességről és a tulajdonjog-fenntartásról szóló részeket is.
További szerzője a kötetnek Anka Tibor közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese. A kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakember számos korábbi kodifikációban részt vett már. A kötetben Anka Tibor az ingatlan-jelzálogjogra vonatkozó fejezet szerzője, amelyet az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó nélkülözhetetlen szabályok is kiegészítenek.
A szerzők között szerepel Anka Márton, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Jogi Irodájának munkatársa. A kötetben a szakterületének számító hitelbiztosítéki nyilvántartás szabályait mutatja be. Emellett ő ír az elidegenítési és terhelési tilalomról, valamint a vételi jogról is.
A szerzői gárda nem lenne teljes Pomeisl András kúriai főtanácsadó nélkül. Ő is a terület kiváló ismerője, a vonatkozó kommentárirodalom egyik meghatározó szerzője. A kötetben ő írja a zálogjog létrejöttéről, a zálogszerződésről, valamint a kézizálogjogról és az újraszabályozott óvadékról szóló fejezeteket.
Látható, hogy a neves szerzőkből álló könyvben valamennyi szerző annak a területnek a szerzője, amellyel az utóbbi években a legtöbbet foglalkozott. Természetesen az összes szerző érinti azokat az új szabályokat is, amelyeket a Parlament 2016. június 13-án fogadott el.
A kötet elsősorban azoknak a gyakorlati szakembereknek (ügyvédeknek, bíráknak, közjegyzőknek, banki jogtanácsosoknak, végrehajtóknak, felszámolóknak) szól, akik napi munkájuk során találkoznak ezzel a területtel, és gyakran alkalmazzák is a hitelbiztosítéki szabályokat. A kötet igyekszik közérthetően megfogalmazni a polgári jognak ezt a meglehetősen bonyolult és összetett területét, ezért a nem jogász végzettségű cégvezetők számára is segítségül szolgálhat. Mivel pedig fontos dogmatikai kérdéseket is tárgyal, ezért az elméleti szakemberek is hasznát vehetik.
A könyvet a Jogkódex Prémium (és a JogTudor program keretében szolgáltatott Jogkódex) is tartalmazza.
Új magánjog sorozatúj Ptk.
- Teljes ár: 9 000 Ft
- ORAC törzsvásárlóknak: 10%
- Diákkedvezmény: 15%