ORAC Kiadó

December 9-én (pénteken) kiadónk zárva tart. Ezen a napon nem lesz lehetőség a rendelések személyes átvételére és ügyfélszolgálatunk sem lesz elérhető vezetékes telefonon és a központi e-mail-címen.

Polgári jog II/VI. - A jogi személy

ISBN: 978 963 258 526 0

Megjelenés éve: 2021

Formátum: B/5

Terjedelem (oldalszám): 644

könyv

Polgári jog II/VI. - A jogi személy

Negyedik, átdolgozott, bővített kiadás (2021)

Szerzők: Boóc ÁdámGadó GáborGál JuditGáspár MónikaPázmándi KingaRéti MáriaSándor PéterSándor TamásSárközy TamásTörök GáborVerebics János

Főszerkesztő: Wellmann György

Szerkesztő: Gadó Gábor

A szerkesztő munkatársa: Gelencsér Dániel

A 2013. évi V. törvény, a Ptk. egy újításával, a valamennyi jogi személyre vonatkozó általános szabályok bemutatásával kezdődik a kommentár második kötete. Ezt követően az egyes jogi személyekre (egyesület, alapítvány, szövetkezet, egyesülés, vállalatcsoport) alkalmazandó, az előző Ptk. szabályainál jóval részletesebb rendelkezések ismertetése következik. A gazdasági társaságokról szóló korábbi törvény – a betéti, a közkereseti, a korlátolt felelősségű társaságokra és a részvénytársaságokra vonatkozó, jelentősen megváltozott tartalommal – teljes egészében beépült a kódexbe.

A Ptk. kommentárja részletes magyarázatokkal segíti a kódex szabályai közötti eligazodást, az új jogintézmények és rendelkezések megértését. A Kúria bírái, kodifikátorok, jogtudósok és ügyvédek mutatják be a változásokat és azok következményeit. Szakszerű, ugyanakkor gyakorlatias elemzésük megkönnyíti a kódex mindennapi alkalmazását.

A kötet negyedik, 2021. évi kiadása feldolgozza a jogi személyeket érintő – meglehetősen terjedelmes – jogszabályváltozásokat. Ezek közül kiemelendő a részvények nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozó, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti fogalommeghatározás 2019 decemberében hatályba lépett módosítása (2019. évi CXVIII. törvény), amely biztosítja immár a magyar részvényjog és az irányadó uniós normák (2017/1129 európai parlamenti és tanácsi rendelet) közötti összhangot. Nem csupán a részvénytársaságok, de valamennyi jogi személy működési rendjét érintette a koronavírus-járvány, amely mintegy kikényszerítette a tagok (részvényesek) között az elektronikus kapcsolattartást, a személyes jelenlétet nem igénylő döntéshozatalt. A kormány által elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követően is jelentősége lesz annak a kötet által is tárgyalt kérdésnek, hogy a járvány idején a jogi személyek legfőbb szervei milyen eljárási és informatikai feltételek mellett hozhattak törvényes határozatot. A kommentár részletesen ismerteti a Ptk. Harmadik Könyvéhez kapcsolódó legújabb bírói gyakorlatot, illetve jogalkalmazási dilemmákat is.

Kérjük, kattintson ide, ha nem működne az olvasó!

új Ptk.társasági jog
  • Teljes ár: 8 000 Ft
  • ORAC törzsvásárlóknak: 10%
  • Diákkedvezmény: 15%
  • JogTudor program kedvezmény: 25%

Nem webshopunkon keresztül szeretné megrendelni?

Megrendelőlap letöltése